Emma napja van. | 2024.04.19

Összehangolt munkára van szükség a cukoriparban

2015-10-26 04:37:14

 

Az uniós kvóta kivezetése után összehangolt munkára van szükség a hosszú távon fenntartható magyar cukoripari termelés érdekében - nyilatkozta a Magyar Idők hétfői számában Berki Gyula, a Cukorrépa Termesztők Országos Szövetségének elnöke.

 

    Berki Gyula elmondta: a Kaposváron működő egyetlen magyarországi cukorgyár tonnánként 26,29 eurós minimál árat fizet a termésért, amelyet 1 eurós kompenzációval egészít ki a felvásárló.
    A szakember hangsúlyozta, hogy a termelők korábban ígéretet kaptak arra, ha a gyárnak sikerül az idén növelnie az értékesítésből származó bevételét, abból a cukorrépa-termelőknek is juttat majd. A répatermesztők így mintegy 2,5 milliárd forintnyi termeléshez kötött támogatáshoz jutnak hozzá decemberben, amely hektáronként 160 ezer forintot jelent.     
    Felhívta a figyelmet arra, az uniós szabályozás szerint Magyarországnak jelenleg kicsivel több mint 100 ezer tonnás cukorkvótája van. A korlátozás 2017-es kivezetése után a szabad piac feltételei szerint termelhet a magyar gyár, ahol nemrég adták át a mintegy hétmilliárd forintból megépült 7000 négyzetméteres cukorcsomagoló üzemet, amelynek kapacitása többszöröse a jelenlegi termelésnek.   
    Berki Gyula szerint a termelés hosszú távon csak akkor lesz fenntartható és bővíthető, ha javul az együttműködés a répatermesztők, a felvásárló cukorgyár és az egyéb beszállító cégek között. "Enélkül nem várható előrelépés a hazai cukoriparban" - hangsúlyozta az elnök.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó