Andrea napja van. | 2024.04.18

A következő hét évben 100 millió euró jut a magyar-osztrák határ menti közlekedési fejlesztésekre 

2015-10-16 09:51:02

A következő hét évben mintegy 100 millió eurót (30 milliárd forintot) fordít Magyarország és Ausztria a határ menti közlekedési infrastruktúra fejlesztésére - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára pénteken Sopronban, a fejlesztési tervek bemutatásán.

    Magyar Levente hangsúlyozta: a két évvel ezelőtt kezdődött közös magyar-osztrák munka révén 1,5 millió eurós keretből elkészültek az előzetes tanulmányok, amelyek alapján 2016 tavaszán benyújthatják a pályázatokat.
    A két ország között kilenc közúti és két vasúti kapcsolatot újítanak fel a tervek szerint. A kilenc közúti fejlesztésből hat határ menti falvakat köt össze, ezen felül a 87-es utat Kőszegnél, az M85-ös autóutat pedig Sopronnál rákötnék az osztrák autópálya-hálózatra.
    A vasúti összeköttetések fejlesztéséről szólva hozzátette: a Szombathely és az ausztriai Felsőőr (Oberwart) között, valamint Fertőd és Pomogy (Pamhagen) között modernizálnák a vonalakat. 
    Elmondta azt is, hogy ezek a fejlesztések mind csökkentik a határok adminisztratív jellegét, amely az Európai Unió egyik célja, nem mellesleg a beruházások naponta milliók számára könnyítenék meg a mindennapi életet.
    Jelezte: egész Európa erejét és cselekvőképességét minden eddiginél nagyobb kihívás elé állítja a migráció, ami a magyar osztrák kapcsolatokat is próbára tette, de a feladatot sikeresen megoldották. Mint fogalmazott, az együttműködés erejét bizonyítja, hogy a fejlesztési projektet semmilyen módon nem terhelte a kérdés, ami "ékes bizonyítéka annak, hogy sikeres lesz a jövőben is az együttműködés". 
    Hans Niessl Burgenland tartományfőnöke elmondta, hogy 2013 óta 356 kilométer hosszú határszakaszon végeztek átfogó vizsgálatot, hogy megtudják, hol jelent problémát a határszakasz átjárhatatlansága. 
    A tanulmány szerint a vizsgált szakaszon 34 közúti határátlépési pont van. Ezek azonban olyan aránytalanul oszlanak el, hogy a települések között gyakran hosszú kerülőutakat kell megtenni. 
    A tartományfőnök hangsúlyozta: a cél, hogy olyan értelmes projekteket hozzanak a két ország között létre, amelyek a turisztikai, a kulturális és a gazdasági fejlődés lehetőségeit hordozzák magukban. 
    Jelezte: a fejlesztéseket magyar oldalon 85 százalékban támogatja az EU, osztrák oldalon a támogatás mértéke elérheti az 50 százalékot. 
    Hozzátette: amikor majd Brüsszelben prezentálják a terveket, el fogják mondani, hogy az együttműködés a két ország között példaértékű.