Az encsi járőrök június 15-én este Novajidrányban ellenőriztek egy autót vezető férfit. Az intézkedés során nettó közel 30 gramm drogot és mintegy 300 ezer forintot – közte 107 ezerforintost – találtak és foglaltak le.

A rendőrök előállították a dílert, gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, illetve kezdeményezték a letartóztatását.
Az egyenruhások közel 150 adag kábítószer feketepiacra kerülését akadályozták meg, amelynek értéke több mint félmillió forint.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy kábítószer, illetve új pszichoaktív anyag fogyasztása esetén szédülés, felgyorsult pulzus, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság, illetve remegés is jelentkezhet!
Az arra hajlamos személyeknél a pszichés függőség erőssé, szinte már elviselhetetlenné válhat! Kábítószerek, például kristály fogyasztása hamar erős pszichikai függőséget vált ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz!
A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk tragikus kimenetelű is lehet!