
Öt év börtönre ítélték a fülpösdaróci férfit, aki megpróbálta haragosára gyújtani a házat
Nem jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélte különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt a Nyíregyházi Törvényszék hétfőn azt a férfit, aki édesanyja élettársára próbálta rágyújtani a házát a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Fülpösdarócon.
A törvényszék az MTI-hez eljutatott közleményében azt írta, az ítélet tényállása szerint a vádlott édesanyja és a sértett élettársi kapcsolatban élt, a fiatal férfi azonban úgy gondolta, hogy az édesapja a sértett miatt lett öngyilkos, ezért ittas állapotban őt többször azzal fenyegette meg, hogy rágyújtja a házat.
A két férfi 2024. január 27-én este italozás közben összevitatkozott, sértegették egymást, majd a vádlott kidobta a házból a sértettet, aki hazament és lefeküdt.
Néhány órával később a vádlott elment haragosa házához és egy vihargyújtóval meggyújtotta a szobaajtóra szegelt nylonfóliát. A félálomban lévő sértett észlelte a tüzet, amit vízzel, illetve egy pléddel eloltott - ismertették.
Hozzátették, az eset során senki sem sérült meg, de a bíróság álláspontja szerint a halálos eredmény kialakulását csak a sértett azonnali tűzoltása akadályozta meg.
Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért jelentett be fellebbezést.
