Czomba Sándor: logikus, hogy a gyermekek után járó pótszabadságról a munkavállaló rendelkezhessen
Czomba Sándor: logikus, hogy a gyermekek után járó pótszabadságról a munkavállaló rendelkezhessen
A műsorban elmondta: a 16 évnél fiatalabb gyermek után két-, kettő gyermek után négy-, a kettőnél több gyermek után pedig hétnapnyi pótszabadság jár.
Czomba Sándor azt mondta: a Munkástanácsok Országos Szövetségének javaslatára jelenleg a parlament előtt vannak azok a részletszabályok, amelyek szerint a jövőben a gyermekek után járó pótszabadságról a munkavállaló, vagyis mindkét szülő dönthet, és nem a munkáltató; a KDNP javaslata - ha megszavazzák - január 1-től léphet hatályba.
Hozzátette, hogy ez több mint 1,5 millió embert érint Magyarországon. Kitért arra is, hogy jelentősen nőtt a nők foglalkoztatása, ami azt is jelzi, hogy a kormány jól döntött, amikor támogatta a bölcsőde- és óvódafejlesztést. A műsorban elhangzott, hogy októberben 4 millió 757 ezren dolgoztak Magyarországon, vagyis egy év alatt 37 ezer emberrel nőtt a foglalkoztatottak száma.
Az államtitkár szerint a regisztrált álláskeresők száma csökkent, míg a munkanélküliek száma minimálisan nőt, de ennek hátterében főként az áll, hogy az eddig "inaktív" emberek is munkába álltak.
Emlékeztetett, hogy az Eurostat nemrégiben kiadott adatai szerint a foglalkoztatás alapján a magyar régiók 2010-ben - a 234 európai régióból - az átlag alatti szinten voltak, most viszont az összes régiónk az átlag feletti szinten van.
Az adatok szerint Finnországban és Magyarországon csökkentek a legnagyobb mértékben - az országon belül - a régiók közötti különbségek, ami a hátrányos helyzetű régiókat érintő beruházásoknak is köszönhető - tette hozzá.
A munkaerőhiány kapcsán Czomba Sándor elmondta: a kormány legfontosabb feladata, hogy minden elérhető embert becsatornázzon a munkaerőpiacra, és segítse őket abban, hogy munkához jussanak.
Elhangzott, hogy szeptemberben 1,7 százalékkal nőtt a bérek vásárlóértéke az egy évvel korábbihoz képest, miközben az infláció is 10 százalék alá csökkent.
Czomba Sándor erre reagálva azt mondta, a munkaadókkal és a munkavállalókkal folytatott bértárgyalásokon az a megállapodás született, hogy 15, illetve 10 százalékkal nő a minimálbér és a garantált bérminimum december 1-től.
"Egész biztosan reálkereset-növekedés várható a következő esztendőben" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy jövőre az átlagkereset 6-10 százalékkal bővülhet, ami már meghaladhatja az infláció mértékét.
A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, hogy az inaktív munkavállalók munkába állása mögött az infláció állhat, ugyanakkor folyamatosan nő a beruházások száma, egyre több új munkahely jön létre, tehát az emberek azt érezhetik, hogy szükség van rájuk.
Kifejtette: a reálbérek emelkedéséhez elsősorban gazdasági növekedésre van szükség, és erről szólhat a következő év, miután idén sikerült "letörni" az inflációt.
Hozzátette: jövőre 6 százalékos inflációt várnak, ezért a minimálbér 9 százalékkal, a garantált bérminimum pedig legalább 4 százalékkal nőhet.