Valter napja van. | 2024.07.16

Navracsics Tibor: az együttműködés kultúráját kell megteremteni

2023-11-21 14:46:00

Az elmúlt 13 év eredményeit, az ügyfél szolgálatát megtartva, tovább kell lépni, és meg kell teremteni az együttműködés kultúráját - hangoztatta a területfejlesztési miniszter a főispánok és járási hivatalvezetők országos találkozóján kedden, Budapesten.

A miniszter azt mondta: a járási hivatalok, a vármegyei kormányhivatalok együttműködésével nemcsak ügyfélbarát közigazgatást, hanem olyan fejlesztéspolitikát hozhatnak létre, amely sikeresen csökkentheti az ország egyes területei között jelenlevő különbségeket. Emlékeztetett: eddig az ügyfélbarát szolgáltatás volt a fontos, és a hivatalokról jó visszajelzéseket adtak a polgárok, alapvetően elégedettek.

Navracsics Tibor felidézte, 2010-ben nagyszabású építkezés kezdődött, létrehozták a kormányablakokat, majd 2013-ban megkezdték működésüket a járási hivatalok. Ezt a munkát Lázár János és Gulyás Gergely miniszter urak folytattak nagy hozzáértéssel - emelte ki. Hangsúlyozta: 2023 végén azt lehet mondani, a magyar állam teljesíti alkotmányos kötelezettségét, a polgárait és a közjót szolgálja.

Úgy fogalmazott: "az állam az utolsó menedéke a polgároknak, ideértve az önkormányzatokat is. Az államnak akkor kell közbelépnie, amikor a polgárnak már nincs más reménye. Akkor jön a közigazgatás, a járási és kormányhivatalok, hogy segítséget nyújtsanak. Nincs annál nagyobb elismerés, hogy amikor válsághelyzet van, a járási hivatalok és vezetőik lépnek előre a sorban, és nemcsak képviselik az államot, hanem erősítik és megtartják a közösségeket."

A kormányablakokkal olyan állami szolgáltatórendszert hoztak létre, ahol a hatósági tevekénység az utolsó, a feladat a polgárok életének segítése empátiával. A magyar állam a polgárait és a közjót szolgálja, a közigazgatás missziója pedig ugyanez - foglalta a miniszter.