Tünde napja van. | 2023.06.01

Húskloffolóval verte a testvére fejét

2023-03-29 07:59:00

A 22 éves győri férfinak életveszélyt okozó testi sértés kísérletének bűntette miatt kell felelnie.

A rendőrségre 2022. január 11-én az éjféli órákban érkezett bejelentés, hogy Győrben, a Határút egyik házában családi vita során egy férfi megsérült. A helyszínre érkező egyenruhások megállapították, hogy egy 22 éves fiatalember a testvérével – mivel az a közös lakásuk folyosóján a villanyt nem kapcsolta le – szóváltásba keveredett, majd a konyhából egy húsklopfolót vett magához és azzal több ízben fejbe csapta a 23 éves bátyját.

Az esetet követően a sértettet a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, ahol megállapították, hogy az ütések hatására súlyos sérüléseket szenvedett.

A rendőrök a helyszínen elfogták a 22 éves elkövetőt, majd őt a rendőrségre történő előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói az ügy vizsgálata során a szükséges eljárási cselekményeket végrehajtották, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség részére.



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
14:45
- Kisbusz ütközött autóval a 4-es úton Püspökladánynál, egy ember meghalt
14:25
- Hat évvel ezelőtti emberölés elkövetője ellen emeltek vádat Pécsen
14:05
- Elfogták a tengelici gyilkosság gyanúsítottját
13:42
- Az OTP Bank 44 millió forinttal támogatja az önkormányzati pályázatán győztes településeket
13:21
- Czomba Sándor: a Vállalkozó start II. program segítségével több mint ezer új vállalkozás jöhet létre
12:59
- Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélnék a férfit, aki különös kegyetlenséggel végzett ismerősével
12:39
- Volodimir Zelenszkij is részt vesz az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján Moldovában
12:19
- KSH: a gazdaság teljesítménye az első negyedévben 0,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól
11:48
- Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélnék a férfit, aki különös kegyetlenséggel végzett ismerősével
11:21
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
MTI hírfelhasználó