Dóra napja van. | 2023.02.06

Biztonság és egészség - a BÜKK Bevetési Alegység bemutatója a miskolci GYEK-ben

2022-11-27 10:19:00

Biztonság, egészség! Alapvető értékek mentén szerveződött ismét a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház közös programja, ahol a BÜKK Bevetési Alegység látványos bemutatót tartott kis pácienseknek egy kis meglepetéssel!

Az Elfogadóparancs II. után az Elfogadóparancs III. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház felkésérése alapján szerveződött 2022. november 25-én a Gyermekegészségügyi Központ (GYEK) tornatermében. Az alegységi bemutató előtt Horváth Richárd r. zászlós (Miskolci Rendőrkapitányság) zenekarával a „Tappancshangokkal” adott elő három számot. A bemelegítő dallamok közt szerepelt a korábban már nagy sikert aratott „A piros az tilos”, illetve szintén saját szerzemény, a rendőrök munkáját bemutató „Kék a vérem” című szám is.

A meglepetésnek szánt mini koncertet követően a Bükk Bevetési Alegység bemutatta azokat a fegyvereket, eszközöket, amelyeket a munkájuk során használnak, illetve használtak. A kis páciensek később megismerkedhettek az eszközökkel, sőt fel is próbálhatták azokat. A kötetlen prezentáció során a gyerekek pedig csak kérdeztek és kérdeztek, és kérdeztek….

…és meg egy meglepetés

Dr. Révész János a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház főigazgatója köszöntőjében többek között elmondta, hogy a gyerekek számára már a korábbi rendőrségi bemutató is gyógyulást segítő energiával töltötte fel őket, akárcsak mostani találkozó. A főigazgató a Bükk Bevetési Alegység munkatársainak a kórház „Támogatók Társasága” díjat adott át. Köszönjük!



Sajómente Média Alapítvány