Eufrozina napja van. | 2022.09.25

Az iskolában megjelenő társadalmi egyenlőtlenségekről rendeznek konferenciát Budapesten

2022-09-23 11:32:00

Az iskolában megjelenő társadalmi egyenlőtlenségek problémáját járja körbe a Legyél a padtársam! Párbeszéd egy befogadó társadalomért című konferencia, amelyet szombaton rendeznek Budapesten, és amelyet koncert és kiállítás is kísér.

A szervezők közleménye szerint az Inclusion4Schools Projekt és az Oltalom Karitatív Egyesület közös rendezvénye szakmai kerekasztal-beszélgetéssel indul oktatáspolitikai szakértők részvételével az iskolai szegregáció és a deszegregáció témájában, majd iskolák és civil szervezetek mutatják be jó gyakorlataikat az esélyteremtés és a közösségépítés témakörében a H13 Közösségi Szolgáltató Térben.

Ezt követően ugyanitt Kis Anna Csak családról ne című dokumentumfilmjét vetítik, majd utána beszélgetést is tartanak a film alkotóival.
A Lumen Kávézóban roma táncpedagógiai bemutatóra kerül sor a Harmónia Folk Band vezetésével, a fiatalokat pedig az Élő könyvtár programra várják, ahol hátrányos helyzetű csoportok képviselőivel lehet beszélgetni.

A programot Dráfi Kálmán zongoraművész A cigányzene hatása a klasszikus zenére című előadása, majd koncertje zárja a Zeneakadémián.
A programhoz kapcsolódva a Bura Károly Galériában Szabadulás címmel roma képzőművészek alkotásaiból rendeznek kiállítást és ugyanitt délelőtt művészeti foglalkozásra várják a gyerekeket.

Az Inclusion4Schools nemzetközi projekt célja a szegregált iskolák és a helyi közösségek együttműködésének elősegítése az iskolákban jelenlévő egyenlőtlenségek és a kirekesztés visszaszorítására. A projekt többek között szegregált iskolákba szervez közösségépítő programokat, tudásmegosztó online platformot készít oktatási intézmények számára, tudományos műhelyfoglalkozásokat tart és pedagógus-továbbképzést fejleszt, valamint tartja a kapcsolatot a tanárképző intézményekkel.

A projektet az Európai Unió Horizont 2020 kutatási és innovációs programja támogatja. A megvalósító szervezetek között van Magyarországról a Wesley János Lelkészképző Főiskola, az Oltalom Karitatív Egyesület és a Regional Centre for Information and Scientific Development Kft., Szlovákiából a Selye János Egyetem, Albániából az Albanian National Orphans Association, Bulgáriából pedig a Creating Effective Grassroots Alternatives Foundation.