Tünde napja van. | 2023.06.01

Négymilliárd forint adót csalt el egy vagyonvédelmi cég

2022-06-23 10:16:00

Támogatásokkal, fiktív számlákkal és hitelekkel csaknem négymilliárd forintot csalt el egy budapesti bűnszervezet, amely többek között vagyonvédelmi szolgáltatásokat végzett - közölte a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.

Mészáros Gábor tájékoztatása szerint a nyomozók Budapesten és további öt megyében, hetven helyszínen tartottak házkutatásokat. Harminc embert fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hatot őrizetbe vettek, majd letartóztattak.

A bűnszervezet eleinte számlagyárat működtetett, majd az őrzésvédelem területén tevékenykedett. A munkavállalók után járulékokat, a vagyonvédelmi szolgáltatás után áfát nem fizetett. Valótlan adatokkal, hamis iratokkal támogatásból és hitelből származó pénzeket is megszereztek a szervezet tagjai.
Az eljárás során nagy értékű autókat, több száz millió forint készpénzt foglaltak le, valamint ingatlanokat és bankszámlákat zároltak mintegy 1,7 milliárd forint értékben. A nyomozással egymilliárd forint jogtalanul igényelt hitelösszeg kiutalását is sikerült megakadályozni.

A bűnszervezet irányítóját a hegyeshalmi határnál a MERKUR bevetési egység fogta el. Az érintettek ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt indult eljárás.



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
15:05
- Egymillió forintos támogatást kaphatnak a dizájntudatos szervezetek
14:45
- Kisbusz ütközött autóval a 4-es úton Püspökladánynál, egy ember meghalt
14:25
- Hat évvel ezelőtti emberölés elkövetője ellen emeltek vádat Pécsen
14:05
- Elfogták a tengelici gyilkosság gyanúsítottját
13:42
- Az OTP Bank 44 millió forinttal támogatja az önkormányzati pályázatán győztes településeket
13:21
- Czomba Sándor: a Vállalkozó start II. program segítségével több mint ezer új vállalkozás jöhet létre
12:59
- Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélnék a férfit, aki különös kegyetlenséggel végzett ismerősével
12:39
- Volodimir Zelenszkij is részt vesz az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján Moldovában
12:19
- KSH: a gazdaság teljesítménye az első negyedévben 0,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól
11:48
- Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélnék a férfit, aki különös kegyetlenséggel végzett ismerősével
MTI hírfelhasználó