Auguszta napja van. | 2024.03.29

Egy cseh város 250 ezer koronára büntette a kormányfőt összeférhetetlenségre hivatkozva

2021-09-30 14:13:00

Negyedmillió koronás (3,5 millió forintos) büntetést szabott ki a Prága melletti Cernosice városi hivatala Andrej Babis cseh miniszterelnökre azzal az indokkal, hogy megsértette az összeférhetetlenségi törvényt.

    Cernosice szerint az összeférhetetlenség abban áll, hogy Andrej Babis továbbra is kezében tart több médiát - közölte a Právo című cseh napilap csütörtökön Václav Knotekre, Babis ügyvédjére hivatkozva. Knotek elmondta: a kormányfő a törvénysértési vádat és a városi hivatal döntését elutasítja, és a korábbiakhoz hasonlóan most is megfellebbezi. Babis szerint a város döntése törvénytelen, és sérti az ő alapvető emberi jogait.
    Andrej Babis néhány éve, miután kormánytag lett, összes vagyonát speciális alapokba helyezte, hogy megfeleljen a cseh összeférhetetlenségi törvénynek. Az ellenzék szerint azonban Babis továbbra is befolyásolja cégeit, és tevékenységüknek ő a végső haszonélvezője.
    Andrej Babis családjával a Prága melletti Pruhonicében lakik, amely közigazgatásilag Cernosicéhez tartozik. A cernosicei városi hivatal már évek óta szabálysértési eljárást folytat Babis ellen, mert szerinte folytatódó törvénysértés, hogy Babisnak médiacégei vannak.
    A kormányfőnek meggyőződése, hogy ez nem igaz, és a városi hivatal döntése a törvénysértő. "Eddig már kétszer vizsgálták ki azt az esetet. Ez sérti alapvető jogaimat" - reagált Babis a városi hivatal újabb döntésére. "Ez már nem más, mint az ellenfeleim politikai játéka" - szögezte le.
    A cernosicei városi hivatal 2019-ben már egyszer kiszabott 200 ezer koronás büntetést Andrej Babisra ebben az ügyben. Babis fellebbezett, és a közép-csehországi hivatal megszüntette az eljárást azzal, hogy a kormányfő összeférhetetlenségére nincsenek bizonyítékok. Cernosice azzal az indítékkal újította fel az eljárást, hogy új bizonyítékokhoz jutott. Miután folyó eljárásról van szó, a konkrét döntés szövege nem hozható nyilvánosságra - írja weboldalán a hivatal.