Emma napja van. | 2024.04.19

Potápi: megjelentek a Határtalanul program idei pályázati kiírásai

2021-09-27 13:50:00

A Határtalanul programban hetedikesek és középiskolások Kárpát-medencei tanulmányi kirándulását lehetővé tevő pályázat nyílt meg hétfőn - jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Budapesten.

    Potápi Árpád János  sajtótájékoztatón közölte: a hetedikeseknek szóló pályázat keretösszege 1,3 milliárd forint, a középiskolásoknak szóló pedig 500 millió forint. Mindkét kiírásban 500 ezer és 5 millió forint közötti összegre lehet pályázni.    
    A pályázatókat hétfőtől október 29-én 14 óráig lehet benyújtani elektronikusan a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren (nir) keresztül (https://nir.bgazrt.hu).
    Az államtitkár emlékeztetett: a programról 2010-ben döntöttek, az első buszok 2011. június 4-én indultak el Budapestről.
    Egy korábbi felmérést ismertetve óriási eredménynek nevezte, hogy a magyarországi egyetemisták 78 százaléka járt már határon túli magyarlakta területen, 62 százalékuknak pedig van határon túli barátja, ismerőse.
    Potápi Árpád János szólt arról is, hogy a koronavírus-járvány miatt a 2019-es és 2020-as keretből támogatott kirándulások jelentős része, több mint kétezer kirándulás nem valósulhatott meg. Ezért ezek megvalósítási határidejét 2022. augusztus 31-ig meghosszabbították - mondta.
    Az államtitkár kitért arra, hogy idén is megszervezik a Határtalanul középiskolai vetélkedőt, amelyben tavaly 112 ezer anyaországi és külhoni diák vett részt. A döntőbe azonos arányba kerültek határon túli és magyarországi csapatok - jegyezte meg.
    Megemlítette, hogy új lehetőséget kínálnak a Határtalanul programban aktív pedagógusoknak, akiknek tanulmányutakat hirdetnek, valamint saját tanulmányutak megvalósítását is támogatják.
    A Határtalanul program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése az anyaországi és külhoni magyarság között. A programban magyarországi iskolák tanulói a magyar kormány támogatásával osztálykiránduláson vesznek részt a szomszédos országok magyarlakta területein, így személyes tapasztalatokat szereznek a külhoni magyar közösségekről - közölte korábban a nemzetpolitikai államtitkárság.
    Hozzátették: a program célja, hogy minden magyarországi fiatal iskolás évei alatt legalább egyszer eljusson egy határon túli, magyarok lakta településre szervezett formában, állami támogatással, és a kirándulások során kapcsolatok alakuljanak ki, illetve erősödjenek meg hazai és határon túli magyar iskolák között.
    A pályázati felhívások elérhetőek a www.bgazrt.hu és a www.kulhonimagyarok.hu honlapon.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó