Auguszta napja van. | 2024.03.29

Három ország hét színészképző intézményének hallgatói találkoznak Kecskeméten

2021-09-21 12:10:00

Hét magyarországi és határon túli, magyar nyelvű színészképző intézmény hallgatói mutatkoznak be keddtől hat napon át Kecskeméten - közölte a kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója az MTI-vel.

    Cseke Péter hangsúlyozta: újszerű rendezéseket, izgalmas dramaturgiai megoldásokat és kitűnő színészi játékot láthat a közönség a színművészeti egyetemek találkozóján, a SZÍN-TÁR-on.
    Mint mondta, egy nagy klasszikust, Shakespeare Rómeó és Júlia című drámáját választotta színészmesterség-vizsgaelőadásának a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves bábszínész osztálya. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves mesterszakos színészosztálya pedig Bertolt Brecht egyik legismertebb drámájával, A kaukázusi krétakörrel érkezik.
    Két világhírű musicalből készült keresztmetszettel vizsgázott a tavalyi év végén a budapesti Thália Tanoda Színművészeti Akadémia musical osztálya. Az Apácák és a Hair zanzásított változata remek lehetőséget biztosít a fiatal, tehetséges növendékek számára, hogy megmutathassák kimagasló ének-, illetve tánctudásukat - emelte ki az igazgató.
    Mindhárom előadásnak a Kelemen László Kamaraszínház ad otthont, a Ruszt József Stúdiószínházban pedig négy előadást láthatnak az érdeklődők a 12. SZÍN-TÁR keretében.
    A Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karának elsőéves mesterszakos hallgatói a Máté Angi Mamó című regénye alapján készült előadást hozzák el Kecskemétre, míg a Pesti Magyar Színiakadémia Mohácsi István Francia rúdugrás című párkapcsolati komédiájával érkezik.
    A magyar származású francia írónő, Yasmina Reza Az öldöklés istene című világhírű tragikomédiáját választották vizsgaelőadásuknak az Újvidéki Művészeti Akadémia negyedéves színészhallgatói. Előadásukat követően a találkozót a MATE Kaposvári Campus Rippl-Rónai Művészeti Intézet harmadéves színművész osztályának Lövészárok-dalok című produkciója zárja, amelyben az elénekelt történeteket első világháborús katonanóták, kuplék és versek egészítik ki - tette hozzá Cseke Péter.
    A seregszemlén a legjobb előadást a Magyar Művészeti Akadémia díjával ismerik el.