Andrea napja van. | 2024.04.18

Szijjártó: Magyarország és Szerbia is jelentősen profitál a kiváló együttműködésből

2021-09-08 18:10:00

Történelmi léptékben mérve is kiváló a politikai együttműködés Magyarország és Szerbia között, ebből pedig mindkét ország jelentősen profitál gazdasági szempontból is - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az általa vezetett tárca közleménye szerint szerdán.

    A miniszter arról számolt be a Budapesten rendezett magyar-szerb kormányzati csúcstalálkozót követően, hogy 2021 első felében 37 százalékkal nőtt a kétoldalú kereskedelmi forgalom, ennek értéke az év végére meg fogja haladni a 3 milliárd eurót.
    A forgalom további növelése érdekében a magyar Eximbank 135 millió eurós hitelkeretet hozott létre a magyar és szerb vállalatok kereskedelmi együttműködésének támogatására - tette hozzá.
    Mint mondta, a koronavírus-járvány gazdasági hatásaira adott válaszként a kormány finanszírozást biztosít magyar cégek külföldi beruházásaihoz, aminek kapcsán a legnagyobb érdeklődés Szerbia iránt mutatkozik. Tájékoztatása szerint a kormány tizenhat magyar vállalat szerbiai beruházását finanszírozza, így 20 milliárd forint támogatás nyomán jelenleg 40 milliárd forintnyi beruházás zajlik a szomszédos országban.
    Szijjártó Péter kiemelte, hogy folytatódik a vajdasági gazdaságfejlesztési program is, ahol eddig 14 ezer magyar kis- és közepes vállalkozás kapott támogatást mintegy 60 milliárd forint értékben, ezek nyomán 120 milliárd forint értékben zajlanak beruházások.
    Megállapodás született szerdán a két ország közötti összeköttetések javításáról is, ennek keretében a jövő év nyaráig beindítják a dunai gyorshajó-járatot Budapest és Belgrád között. Emellett a miniszter elmondta, hogy már minden előkészítő munkát elvégeztek a Szeged és Szabadka közötti vasútvonal építésével összefüggésben, jövő év nyarától a vonalon "kényelmesen és gyorsan" lehet majd vonattal utazni.
    Végezetül közölte, hogy a két ország közötti bizalmi kapcsolat új szintjét mutatja a megegyezés, miszerint Szerbia és Magyarország beengedi egymás nagykövetségeire a másik fél diplomatáit azokon a helyeken, ahol annak nincs képviselete. Így magyar diplomaták dolgoznak már Szerbia zambiai nagykövetségén, s ezt Kongó fogja követni, a szerbek pedig Magyarország máltai és chilei képviseletére delegálják a diplomatáikat.