Andrea napja van. | 2024.04.18

A Budapest-bajnokságon alakul ki a vb-re utazó ökölvívó-válogatott

2021-09-08 11:45:00

Öt súlycsoportban már megvan a magyar induló, a többiben pedig a Budapest-bajnokság keretében sorra kerülő válogatón dől majd el, hogy ki képviselheti a magyar színeket az október végén kezdődő férfi ökölvívó-világbajnokságon.

    A csepeli Laurencz László Sportcsarnokban csütörtöktől szombatig küzdenek majd meg a fővárosi klubok korosztályos és felnőtt bokszolói a bajnoki címekért. A nemzeti csapatba kerülésért kiírt mérkőzések tulajdonképpen kiegészítő programjai az eseménynek, s attól teljesen különállók.
    "A nemzetközi szövetség új vezetése új súlycsoportokat vezetett be, így mostantól már 13 kategória szerepel a vb-k műsorán, ami szerintem nagyon jó döntés volt az AIBA részéről, mert a felső kategóriák között nagy volt az űr" - mondta az MTI-nek szerdán Bertók Róbert szövetségi kapitány. Hozzátette, a magyar élmezőny szűkössége miatt a legkisebbeknél, 48 kilóban nincs olyan versenyző, akit indítani lehetne, további öt súlyban pedig egyértelmű, ki lesz a vb-fellépő. Így Csepelen hét kategóriában rendeznek válogató meccseket. Lesz olyan, melyben ketten, lesz, melyben hárman, 75 kilóban pedig négyen küzdenek majd a kiadó helyért.
    A szakvezető beszélt arról is, hogy a kétszereplős kategóriákban nem csupán egy-egy meccset rendeznek majd, hanem kettőt, mert szerinte úgy kap teljes képet az érintettek közötti erőviszonyokról.
    Az érdeklődők mindhárom napon láthatnak majd válogatókat a csarnokban, a csütörtökön 14 órakor kezdődő programban hetet, a pénteki 13 órás rajt után hatot, míg a szombaton 10-kor induló műsorban a bajnoki döntők mellett hét válogatómeccs szerepel.
    Az idei világbajnokságnak Belgrád ad otthont október 26. és november 6. között, s a vb-re már utazóként készülhet a tokiói olimpikon Gálos Roland, valamint Bernáth Attila (51 kg), Kovács Richárd (63,5 kg) és Kozák László (71 kg), és Kiss Levente (92 kg).
    Nehézsúlyban a korosztályos világ- és Európa-bajnoki érmes Kiss Levente biztos helye némileg meglepő lehet, ám Bertók Róbert elárulta, hogy az évek óta a kategóriában biztos válogatott Hámori Ádám súlycsoportot váltott.
    "Az elmúlt években Hámori Ádám volt a nehézsúlyú válogatottunk, őt azonban sikerült meggyőzni, hogy az új kategóriára, a 86 kilogrammra váltson" - jegyezte meg a szövetségi kapitány.
    A válogató mezőnye:
    --------------------
54 kg: Csóka Nándor, Bernáth László, Szaka István
60 kg: Danyi Dániel, Veres Roland
67 kg: Gerzsenyi István, Fodor Milán
75 kg: Cservenka Róbert, Mester Soma, Benkő László, Oroyovwe Isaac
80 kg: Kovács Pál, Lokár Márk
86 kg: Hámori Ádám, Tallósi Péter, Vincze István
+92 kg: Felföldi László, Fehér Koppány