Andrea napja van. | 2024.04.18

A kétszer oltottak védelme is elkezdhet halványulni

2021-08-25 18:36:13

Némi csökkenést tapasztaltak a koronavírus-fertőzéssel szembeni védelemben a kétszeresen beoltott embereknél brit kutatók - adta hírül a BBC News szerdán.

    A londoni King's College kutatói azt vizsgálták több mint egymillió beoltott ember körében, hogy a két adag Pfizerrel vagy AstraZenecával oltottak közül hány ember PCR-tesztje lett pozitív 2021 májusa és júliusa között.
    A két Pfizer-oltás után a védelem egy hónap elteltével 88 százalék volt, öt-hat hónap elteltével azonban 74 százalékra csökkent. Az AstraZeneca esetében pedig 77 százalékról 67 százalékra csökkent négy-öt hónappal a második oltás felvétele után.
    A szakértők szerint miközben várhatóan idővel csökken a vakcinák védelme, az oltások még mindig nagyon jó szolgálatot tesznek a súlyos megbetegedések és halálesetek megelőzésére.
    A brit közegészségügyi hatóság becslése szerint a Covid-19 elleni oltási programnak köszönhetően Angliában eddig mintegy 84 600 halálesetet és 23 millió fertőzést sikerült megelőzni.
    A kutatás vezetője, Tim Spector professzor elmondta, hogy az eredmények magyarázatot adhatnak a közelmúltbeli olyan fertőzésekre, amelyekről a mindkét oltást felvevő emberek számoltak be.
    Spector professzor ugyanakkor hangsúlyozta: "várható a védelem csökkenése, de ez nem ok arra, hogy ne oltassuk be magunkat. A védőoltások még mindig magas szintű védelmet nyújtanak a lakosság többsége számára, különösen a delta változat ellen, ezért továbbra is arra van szükség, hogy minél többen teljes körűen beoltassák magukat".
    Becslése szerint télre a fertőzés elleni védelem 50 százalékra csökkenhet, és szükség lesz az emlékeztető oltásokra, de más szakértők óvatosságra intenek az elkövetkező hónapokra vonatkozó előrejelzésekkel kapcsolatban.
    Az Egyesült Királyságban várhatóan a jövő hónapban kezdik meg a harmadik emlékeztető oltás felajánlását egyeseknek, de ezzel kapcsolatban még várják a JCVI nevű független tanácsadó testület ajánlásait.
    Spector szerint sokaknak talán nincs is szükségük harmadik oltásra. Ugyanis, mint mondta "sokan azért kaphattak természetes emlékeztetőt, mert már átestek egy koronavírus-fertőzésen, így gyakorlatilag már három oltást kaptak".
    A tanulmány ismét rávilágít arra is, hogy a koronavírus egy ideig nem fog eltűnni, meg kell szokni a jelenlétét.
    A BBC News felidézte, hogy hasonló tanulmányt tett közzé a múlt héten a brit Nemzeti Statisztikai Hivatal és az Oxford Vaccine Group.
    Az Egyesült Királyságban mintegy 400 ezer delta változattal fertőzött ember PCR-tesztjének eredményei alapján megállapították, hogy a Pfizer-vakcina két adagja kezdetben több mint 90 százalékosan hatékony a tüneteket okozó koronavírus-fertőzéssel szemben, míg az AstraZeneca vakcina esetében ez az arány 70 százalék körüli.
    Három hónap alatt azonban a Pfizer jelentette védettség jelentősen csökkent, míg az AstraZeneca okozta immunitás stabilabb maradt.
    Adam Finn professzor, a brit kormány oltóanyag-tanácsadója elmondta: más tanulmányok is igazolták, hogy a vakcinák jó védelmet biztosítanak a súlyos megbetegedéssel szemben. Hozzátette azonban: ha a vakcinák kiváltotta védelem csökkenni kezd, figyelni kell arra, hogy az enyhébb megbetegedések nem csapnak-e át súlyosabbakba, mert akkor közbe kell lépni, és újból oltani kell.