Csongor napja van. | 2024.04.16

Szijjártó: Magyarország és Horvátország szoros egymásra utaltságban él

2021-08-25 12:40:00

Magyarország és Horvátország szoros egymásra utaltságban él, a felek között meglévő jó együttműködésből mindkét nemzet profitálni tud - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, miután horvát kollégáját, Gordan Grlic-Radmant fogadta Budapesten.

    "Mindkét kormány az eredeti európai, mondhatnám keresztény értékek alapján áll. Valószínűleg ez volt az egyik oka annak, hogy Horvátország nem csatlakozott ahhoz a hecckampányhoz, amelyet néhány európai ország indított meg Magyarországgal szemben a gyermekvédelmi törvényünk elfogadása után" - hangsúlyozta a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter, a jogszabályt ért nemzetközi bírálatokra utalva.
    "Több ország európai ügyekkel foglalkozó minisztere kezdeményezett közös dokumentumot, követelvén, hogy az NGO-k hadd menjenek be magyarországi óvodákba és iskolákba, hogy ott mindenféle szexuális propagandát kifejtsenek. Horvátország azonban nem csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez, amiért köszönet jár" - tette hozzá a külügyminiszter.
    Szijjártó Péter az együttműködés három fontos területét nevezte meg. Elsőként az energiabiztonságot, amelynek kapcsán leszögezte, hogy Magyarország számára is fontos a cseppfolyósított földgázt (LNG) fogadó terminál létrejötte Krk szigetén, ezzel ugyanis új beszerzési útvonal nyílik, most először vált lehetővé hosszútávú gázvásárlási megállapodást kötni nem orosz vezetékeken keresztül. A következő négy évben 1,4 milliárd, az utána következő három évben pedig évente egymilliárd köbméter földgáz érkezik majd innen az országba a tervek szerint.
    Rámutatott, hogy a két ország gázpiacának összekötése komoly lehetőségeket tartogat, leszorítaná az árakat és javítaná az ellátás biztonságát. Emellett pedig háromoldalú, magyar-horvát-ukrán együttműködést lehetne kezdeni, hogy Magyarország valamennyit visszaszerezhessen abból a tranzitlehetőségből, amelyet elveszít azzal, hogy az orosz Gazprom nem Ukrajnán keresztül, hanem egy déli útvonalon fog földgázt szállítani.
    Szijjártó Péter szerint a második terület az összeköttetések kérdése, és kiemelte, hogy több határátkelőt kell létrehozni a két ország között, átlagosan ugyanis 50 kilométer a távolság közöttük jelenleg. Közölte, hogy 2024-re az M6-os autópályát meghosszabbítják a határig, emellett folytatódik a murakeresztúri híd építése, illetve Sároknál és Őrtilosnál is új átkelőt terveznek nyitni.
    Végezetül beszélt a nemzeti közösségek fontosságáról is, amelyek erős kapcsot jelentenek a két ország között - áll a közleményben.