Emma napja van. | 2024.04.19

ITC székház: álproblémákkal, nem pedig a miskolciakkal foglalkozik a baloldal

2021-08-19 12:15:00
Hollósy András, szóvivő, Fidesz-KDNP Miskolc:
 
Az elmúlt napok baloldali sajtóközleményeiből kiolvasható, hogy a miskolci baloldal szeretné rátenni a kezét az ITC székházra. Ez persze érthető, hiszen nyilván szeretnének visszaköltözni a régi pártházukba, amelyben megannyi embertelen, a kommunista diktatúra érdekeit kiszolgáló döntés született. 
 
Láthatjuk, hogy korábban a Munkásőrség, most a Velünk a Város pártkatonái védik az egykori MSZMP székházat. De nem csak maguk költöznének oda, hanem a hírek szerint különféle lakásfejlesztési terveket is emlegetnek, amikből a miskolciak nevében szólva, köszönjük szépen, de nem kérünk. Ugyanis nagyon jól emlékszünk arra, hogy mi történt akkor, amikor a  baloldal  Miskolcon lakásokkal kezdett foglalkozni. A Király utcai fejlesztésük úgy befuccsolt, hogy ott egy belvárosi gettó alakult ki, aztán jött a Fészekrakó Program, amit személyesen Gyurcsány Ferenc írt alá. Nos, ennek a Fészekrakó Programnak pedig az Avasi lakótelep itta meg a levét! Évekbe telt, amíg a Fidesz-KDNP a kormány segítségével megszabadította a miskolciakat a szocialista korszakban Miskolcra özönlő fészekrakóktól. Emlékeznek még a 10. emeleti disznóölésekre, a koszos lépcsőházakra és a hangoskodó, közösségi normákat be nem tartó családokra?
 
A Fidesz-KDNP miskolci frakciója éppen ezért eltökélt abban, hogy mindenféle baloldali ingatlanspekulációt megállítson az ITC székház ügyében és nem fogjuk engedni, hogy elgettósítsák a belvárost és azt sem fogjuk engedni, hogy ismét bizonytalan hátterű családoknak ott egy fészekrakó központot alakítsanak ki.
 
De nem is értjük, hogy miért hozza szóba a miskolci baloldal az ingatlanfejlesztési kérdéseket, hiszen ott enyészik a húszemeletes a toronyház a Szentpéteri kapuban, amivel két éve semmit sem képesek kezdeni, a pályázati pénzt le sem tudták hívni, az épület pedig két éve mállik és porlad lakatlanul. De említhetnénk a Központi Leánykollégium kérdését is. 
 
Szóval nincs szükség új krízisközpontokra, éppen eléggé szenvednek a miskolciak az elmúlt két évben drasztikusan lezüllött közterületi állapotoktól. Éppen eléggé szenvednek a miskolciak attól, hogy egyetlen hét alatt három olyan bűnügyi hír járja be a miskolci sajtót, miszerint rablótanya lett Lyukóból, majd fényes nappal megtámadtak egy villamosvezető nőt, aztán pedig megkéseltek valakit a miskolci éjszakában, egy korábban családiasnak ismert étteremben. Ma hajnalban a készenléti rendőrség pedig új pszichoaktív anyagokkal kereskedőket fogott el a Számozott utcákban. 
 
A miskolciak többségének éppen ezért elege van abból, hogy a baloldali városvezetés nem a miskolci emberek valós gondjaival foglalkozik, nem a siralmas tömegközlekedés állítja helyre, nem a leépített rendészetet építi újjá, nem az életveszélyes köztereken tesz rendet, hanem álproblémákról tart nevetséges sajtótájékoztatókat.