Tivadar napja van. | 2024.04.20

Bemutatták az első elektromos virágkocsit Debrecenben

2021-08-16 15:30:51

Bemutatták az első elektromos virágkocsit Debrecenben hétfőn.

    Első alkalommal indít saját tulajdonú, teljesen elektromos virágkocsit az önkormányzat. A cél, hogy az következő években fokozatosan ilyen kocsikra váltsanak - közölte a polgármester hétfőn sajtótájékoztatón, ahol bemutatta az elektromos virágkocsit.
    Papp László (Fidesz-KDNP) emlékeztetett: a Debrecen 2030 programban új környezetpolitikát hirdettek meg, amelynek célja, hogy a város fenntartható, "zöld módon" fejlődjön a következdő években.
    E gondolat jegyében született meg az első elektromos virágkocsi, amely nemcsak a karneválon lesz látható, hanem év közben is használhatják a köztereket díszítő virágok gondozásában - tette hozzá.
    A polgármester azt mondta, az elektromos meghajtású kocsin látható egyedülálló kompozíción a Civaqua-program fő eleme, a víz jelenik majd meg.
    A Civaqua-program megvalósításával a Tisza vize érkezik majd Debrecenbe, ami által emelkedik majd a Nagyerdő talajvízszintje, újra élettel telhet meg a Tócó-patak, a város melletti Vekeri-tó, valamint a Fancsikai-tavak - mondta Papp László.
    Balázs Ákos, városüzemeltetésért felelős alpolgármester hozzátette: az első elektromos meghajtású virágkocsi kifejlesztését az ITK-cégcsoport végezte a helyi Zolend Kft. műszaki segítségével, a fejlesztést az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 15 millió forinttal támogatta.