Emma napja van. | 2024.04.19

Lőrincz Viktor visszavágott a riói bronzmérkőzésért

2021-08-03 09:15:00

Lőrincz Viktor második mérkőzését is megnyerve elődöntőbe jutott a kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos kategóriájában a tokiói olimpián, ahol így szerdán már biztosan éremért birkózhat.

    A BHSE 31 éves Európa-bajnoka egy könnyed siker után azzal a Denis Kudlával nézett farkaszszemet, akitől öt éve a riói játékok bronzmérkőzésen botrányos körülmények között kapott ki, a bírók ugyanis riválisát erőteljesen segítették.
    Ezúttal viszont Lőrincz Viktor - akinek bátyja, Tamás hétfőn döntőig menetelt egy súlycsoporttal lejjebb - diadalmaskodott szoros meccsen: 1-1-gyel, később szerzett ponttal verte a német ellenfelét.
    Az első menet egyenlő erők küzdelmét hozta, de intéssel a magyart küldték le elsőként a szőnyegre (0-1), viszont Kudla megmozdítani sem tudta. A második három percben visszaintették a németet (1-1), aki viszont azonnal kiszabadult Lőrincz szorításából, így állásból folytatták a küzdelmet. Annak ellenére, hogy a döntetlen Lőrincz számára volt kedvező, mégis ő bizonyult aktívabbnak, folyamatosan ment előre, ezt pedig azzal díjazta a mérkőzésvezető, hogy a Kudlát másodszor is parterhelyzetbe küldte, így a világbajnoki ezüst- és bronzérmes németnek esélye sem volt pontot csinálni a hátralévő időben.
    "Pont az volt a mérkőzés kulcsa, hogy csak egy picit legyek jobb, ne akarjam nagyon elverni, azaz ne vigyenek el az érzelmek az öt évvel ezelőtt történtek miatt. Csak a saját feladatomra koncentráltam. Az meglepett, hogy a második menetben sem ugrott nekem" - értékelt az MTI-nek Lőrincz Viktor, aki örült annak, hogy a fináléba kerülésért az egyiptomi Mohamed Metwally lesz az ellenfele, mert bár szerinte nagyon jó birkózó, de a kondíciója nem az igazi a tatai felkészülésen látottak alapján.
    Az első helyen kiemelt magyar klasszis a közép-európai idő szerint 11.15-kor kezdődő programban lép szőnyegre a négy között.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó