Andrea napja van. | 2024.04.18

Varga Mihály: 137 milliárd forintos pályázatot hirdet a cégek kutatásainak erősítésére a kormány

2021-07-30 10:40:00

Kiemelkedően magas összegű, 137 milliárd forintos pályázatot hirdet a cégek kutatásainak és fejlesztésének erősítésére a kormány - közölte a pénzügyminiszter a közösségi oldalán pénteken.

    Varga Mihály a Facebookra feltöltött videóban elmondta, hogy számitásaik szerint elérheti a 300-at azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyek ebből a forrásból támogatást kaphatnak.
    Hangsúlyozta: a gazdaság újraindításakor fontos cél, hogy a magyar vállalkozások a kutatás-fejlesztés és innováció terén is előre lepjenek. Ez az egyik kulcs ahhoz, hogy az átrendező világgazdasági helyzetben is versenyképesek tudjanak lenni, versenyképesek maradjanak - fogalmazott a pénzügyminiszter.
    Olyan cégek pályázatait várják, amelyek újdonságot jelentő termék, technológia vagy szolgáltatás létrehozását tervezik. Kísérleti fejlesztésekhez, ipari kutatásokhoz, eszközbeszerzésekhez, iparjogvédelmi lépésekhez és piacra lépéshez kérhető támogatás - ismertette. Lesz idő a felkészülésre: a kiírás péntektől elérhető, a pályázatokat 2021. október 18-tól lehet majd benyújtani - tudatta Varga Mihály.