Auguszta napja van. | 2024.03.29

Major Veronika a 34. helyen végzett légpisztollyal

2021-07-25 08:12:00

Major Veronika a 34. helyen zárt a női légpisztolyosok versenyében a tokiói olimpia vasárnapi versenynapján.

    A 24 éves keszthelyi sportoló önmagához képest gyengén kezdett, öt lövés után kiment a lőállásból és néhány percig egyeztetett Győrik Csaba szövetségi kapitánnyal, ám a folytatásban nem tudott jelentősen javulni. Bár az első 10 lövéses sorozatában még három telitalálata volt, a második szériában már csak kétszer lőtt tízest, ráadásul utóbbiban két nyolcast is vétett. A harmadik sorozattól kezdve aztán megtáltosodott a fegyvernem 2019-es Európa-bajnoki bronzérmese, aki a negyedik-ötödik szériában egymás után hét tízest ért el. Az elhibázott első két sorozat miatt azonban a jó befejezés nem volt elég a döntős szerepléshez, Major 566 körrel fejezte be az alapversenyt. A fináléba kerüléshez 577 körös eredményre lett volna szükség az 53 fős mezőnyben.
    Major a folytatásban még sportpisztolyban is érdekelt lesz jövő csütörtökön és pénteken.
    A vasárnapi (mai) programban magyar részről még Péni István és Pekler Zalán áll lőállásba a férfi légpuskások versenyében az Aszaka Lőtéren.