Gedeon napja van. | 2024.03.28

A Káli-medence tíz településén rendezik meg a Kőfesztet augusztus elején

2021-07-22 15:15:00

A Káli-medence tíz településén több mint kétszáz ingyenes programmal rendezik meg a Kőfesztet augusztus 4. és 8. között - közölte a fesztivál alapító-főszervezője csütörtökön Kővágóörsön.

    Csúri Ákos a programokat bemutató sajtótájékoztatón elmondta: a fesztivál három éve Kővágóörsről indult, tavaly már hét település vett részt benne, idén pedig a Káli-medencében tíz helyszínen - Kővágóörsön, Kékkúton, Balatonhenyén, Köveskálon, Mindszentkállán, Szentbékkállán, Pálkövén, Salföldön, Balatonrendesen és Monoszlón - várják az érdeklődőket.
    Csúri Ákos úgy fogalmazott: programjaik a Kárpát-medencét hozzák el a Káli-medencébe, az ötnapos fesztivál középpontjában a népművészet és a néphagyományok állnak.
    Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program kormánybiztosa a régiós közösségépítés fontosságára hívta fel a figyelmet. Azt mondta: a három éve indult Kőfeszt jó példája a regionális együttműködésnek, amire az egész EKF program épül.
    Augusztus 5., csütörtök Győr napja lesz a Kőfeszten - mondta el Radnóti Ákos, az idén 750 éves Győr alpolgármestere, aki jó kezdeményezésnek tartja, hogy a programok közt meg tud jelenni egy olyan magyar város, ahol fontosnak tartják a nemzeti hagyományok ápolását.
    Pénteken és szombaton a kővágóörsi sportpályán a Veszprém megyei Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület Pannon Forgataga várja a fesztiválra érkezőket, ahol a megyei értékeket, gasztronómia és népi hagyományait bemutató programokat rendeznek folklórműsorral.
    Az idei évtől a Hagyományok Háza is együttműködő partnerként jelenik meg a fesztiválon, a köveskáli FolkUdvarban koncerteket, táncházakat és számos más programot is rendeznek.
    Az idei évtől a Hagyományok Háza is együttműködő partnerként jelenik meg a fesztiválon, a köveskáli FolkUdvarban koncerteket, táncházakat és számos más programot is rendeznek.
    Idén először a Magyar Ízek Utcája nem csak a Szent István-napi ünnepségekhez kapcsolódva várja a közönséget, hanem augusztus 6. és 8. között Mindszentkállán is megtalálhatók lesznek kiegészülve helyi vendéglátókkal. A Balaton-felvidéki település önkormányzatával közösen süteménysütő versenyt is hirdetnek a térség településeinek csapatai közt.
    A szervezők tájékoztatása szerint harmadszor érkezik a Kőfesztre önálló estjével Lázár Csaba és koncertjével Pély Barna, házigazda zenekarként az Erdőfű, illetve a Fanyűvő játszóház.
    A komolyzenét kedvelőket a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje várja az első napon a kékkúti templom kertjében, a Szent Efrém Férfikar pedig több településen is fellép.
    A nagykoncerteken Pál István Szalonnát és Bandáját, a Fonó Zenekart, Ferenczi Györgyöt és a Pesti Rackákat, a Firkint, a Bulldózert valamint Nagy Ferót is hallhatja a közönség.
    Kővágóörsön Kása Béla Erdélyi zenészek című fotókiállítása a táncház mozgalom kiemelkedő alakjait mutatja be, Nagy Gábor Rokonok című tárlata pedig a dél-alföldi tanyavilág pásztorait állítja a középpontba.
    A fesztivál minden programja ingyenes.