Emma napja van. | 2024.04.19

Kormánybiztos: ütemterv szerint halad a honvédségi Airbus harci helikopterek gyártása

2021-07-07 15:30:00

A tervezett ütemben halad a Magyar Honvédség 16 Airbus-helikopterének gyártása, a járművek leszállítása 2023-ban kezdődhet - mondta el az MTI-nek Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos telefonon szerdán.

    A kormánybiztos Bruno Evennel, az Airbus Helicopters vezérigazgatójával áttekintette a magyar közepes harci helikoptereket gyártó program helyzetét a cég marseille-i összeszerelő üzemében.
    Maróth Gáspár elmondta, hogy az Airbus vezetője és csapata, valamint a gyári munkások részletesen bemutatták a készülő helikopterek gyártási folyamatát.
    A koronavírus-járvány dacára a gépek mérnöki tervezése, gyártása és összeszerelése az eredeti ütemterv szerint halad. Az első három évben a helikoptereknek jórészt csak a tervezése zajlott, ez jelenleg 85 százalékos készültségen áll, ennek ellenére az első gépek összeszerelése már elindult a szerelőszalagon.
    A kormánybiztos rámutatott, hogy ez úgy lehetséges, hogy a tervezés utolsó 15 százaléka már csak a gépek végső felszerelését (elektronikai szenzorok, különleges képességek) érinti, és a gyártás kezdeti fázisában ezekre még nincs szükség.
    A szerdai vezetői találkozón szintén napirenden voltak a gyulai összeszerelő üzem további fejlesztését érintő stratégiai döntések. A gyár fejlesztése szintén ütemterv szerint halad, az Airbus Helicopters 2022 végétől számít az itt készített alkatrészek termékportfóliójára Marseille-ben.
    A gyulai gyárban az első körben 200 magasan képzett munkás dolgozik majd, és ez további fejlesztésekkel 400-ra emelkedhet. A gyár mellett felállítandó felületkezelő üzemben további 100-150 ember foglalkoztatását tervezik 4-5 év után.
    A kormánybiztos kiemelte, hogy az Airbus Helicopters a legmagasabb hozzáadott értékű technológiát hozza a közel húsz hektáros területen 2020 decembere óta épülő gyulai üzembe: az összes Airbus helikopter lelkét itt fogják gyártani. A gyár bokrétaünnepségét 2021. május 6-án tartották.
    Maróth Gáspár végezetül aláhúzta, hogy Franciaország az európai légijárműipar fellegvára, ezért a megbeszélései során azt is áttekintették, hogy Magyarországnak milyen konkrét lehetőségei vannak arra, hogy a jövőben aktívan bekapcsolódhasson a légijárműgyártási iparágba. Ezek a tárgyalások még kezdeti fázisban vannak, de nagyon ígéretesek - fogalmazott a kormánybiztos.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó