Emma napja van. | 2024.04.19

ÁSZ: szabályszerű és eredményes volt a kötelező védőoltások rendszerének működtetése

2021-07-06 13:50:00

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nemzetközi együttműködés keretében elvégzett ellenőrzése szerint Magyarországon szabályszerű és eredményes volt a kötelező védőoltások rendszerének működtetése 2018-ban és 2019-ben - közölte az ÁSZ alelnöke kedden Budapesten.

    Holman Magdolna a sajtótájékoztatón azt mondta, a koronavírus-járványt megelőző években a kötelező védőoltások hozzájárultak a tömeges megbetegedések elkerüléséhez, a magyar lakosság biztonságához.
    Az ÁSZ a szlovák számvevőszék kezdeményezése nyomán végzett nemzetközi kooperatív ellenőrzés során feltárta, hogy az egészségügyért felelős minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az ellenőrzött időszakban rendelkezett irányelvekkel, eljárásrendekkel a védőoltási rendszer fenntartására, a járványügyi biztonság erősítésére, valamint annak folyamatos korszerűsítésére - közölte.
    A számvevőszék alelnöke elmondta, értékelésük célja annak vizsgálata volt, hogy a járványügyi rendszerek 2018-ban és 2019-ben biztosították-e a lakosság fertőző betegségekkel szembeni védettségét, a ritkán előforduló fertőző betegségek okozta veszélyek elhárítását.
    Kiemelte, a fertőző betegségek elleni védelem egyéni és társadalmi érdek is egyben. Az egyes fertőző betegségek, járványok megelőzésének egyik legfontosabb eszköze a védőoltások rendszere. Ez Magyarországon törvényi, illetve rendeleti szinten részletesen szabályozott - mutatott rá Holman Magdolna, hozzátéve, hogy a vakcináknak köszönhetően számos fertőző betegség szinte már eltűnt, vagy igen ritkává vált.
    Elmondta, az Európai Unió egyes országaiban nem megfelelő az oltottsági arány, az elmúlt években több országban alakult ki járványos megbetegedés. Holman Magdolna erre példaként említette a kanyarót.
    A járványügyi kockázatot fokozza továbbá az intenzív népességmozgás, az utazási kedv növekedése, az oltásellenes mozgalmak és a klímaváltozások hatásai is - mutatott rá.
    Holman Magdolna elmondta, az ÁSZ szakértői januári elemzésükben arra világítottak rá, hogy a járványok ellen a védőoltások nyújtják a leghatékonyabb védekezést, a koronavírus-járvány védőoltásokkal történő megfékezése pedig hozzájárul a fenntartható gazdasági fejlődéshez, a járvány káros gazdasági és társadalmi hatásainak megszüntetéséhez.
    Lajó Adrienn, a ellenőrzés vezetője az ÁSZ főbb megállapításait ismertetve elmondta, a járványügyi feladatok vonatkozásában az Emmi szervezeti és működési kereteinek kialakítása szabályszerűen megtörtént, míg a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) esetében ez 2019. június 7-től történt szabályszerűen.
    Az ÁSZ szerint az Emmi, illetve az NNK értékelte az ország járványügyi helyzetét, gondoskodtak a kötelező védőoltásokhoz szükséges oltóanyagok országos mennyiségének és minőségének meghatározásáról, tervezéséről, összeállították az oltóanyagok beszerzési terveit. Az NNK elemezte az általános járványügyi helyzetet, a társadalom átoltottságát.
    Az ellenőrzés szerint 2018-ról 2019-re a fertőző megbetegedések a védőoltással megelőzhető 12 betegségből 11 esetben nem nőttek. Az egyetlen kivétel a bárányhimlő volt, azonban e betegség esetében az ajánlott oltást kötelezővé tették a 2018. július 31-e után születettek esetében.
    Lajó Adrienn elmondta, Magyarország a járványok leküzdésében jelenleg Európában az egyik legelőkelőbb helyet foglalja el, ugyanakkor a járványügyi kockázatok változatlanul érvényesek hazánkra is.
    A 2018-ra vonatkozó adatok szerint Magyarországon az egyéves gyermekek átoltottsági aránya közelíti a száz százalékot, míg az OECD 36 országát tekintve ez az arány jóval alacsonyabb, van olyan ország, ahol ez az arány a 75 százalékot sem közelíti meg - közölte Lajó Adrienn.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó