Gedeon napja van. | 2024.03.28

Több mint tíz év után emeltek vádat egy rablás elkövetője ellen Siklóson

2021-06-17 10:15:00

Felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás miatt emelt vádat a Siklósi Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki társaival próbált kirabolni egy bosnyák pénzváltót még 2010-ben - közölte a Baranya megyei főügyész csütörtökön az MTI-vel.

    Varga-Koritár György közleményében azt írta: az ügyészség azért csak több mint tíz évvel az eset után emelt vádat, mert a férfi korábban Németországba menekült, s csak 2020 decemberében fogták el, majd idén januárban hozták haza.
    A vádlott 2010 januárjában adott "megbízást" négy ismerősének, hogy raboljanak ki egy bosnyák állampolgárságú, pénzváltással foglalkozó embert, aki a vádlott tudomása szerint napi rendszerességgel több millió forintot tartott magánál.
    A négy férfi beleegyezett a bűncselekmény elkövetésébe, melyhez a vádlott fekete ruhát, símaszkot, valamint kalapácsnyelet és gázsprayt adott a társainak.
    Miközben a vádlott egy benzinkútnál várakozott, a négy férfi közül kettő a sértett lakása mellett, két másik társuk pedig a közelben várta őket. Amikor a sértett és barátnője hazaért, a bokor mögött rejtőző két férfi szinte azonnal rájuk támadt és bántalmazni kezdte őket, majd a nő táskájával elszaladtak.
    A táskában - az elkövetők várakozásával szemben - nem több millió, hanem pusztán alig huszonötezer forint volt.
    A négy embert a Siklósi Járásbíróság 2013-ban már elítélte.