Csongor napja van. | 2024.04.16

A miskolci baloldali városvezetés nem tudta a járvány elleni védekezést megszervezni

2021-05-31 12:01:55
A Fidesz-KDNP miskolci frakciójának szóvivője, Hollósy András, az alábbi közleményt juttatta el hírportálunkhoz:
 
"A vidéki városok közül Miskolcon történt a legtöbb haláleset, vagyis egyértelmű, hogy a miskolci balodal nem volt képes megszervezni a városirányítási és védekezési folyamatokat úgy, ahogy más, akár ellenzéki, akár kormánypárti nagyvárosoknak sikerült. Ezt a sikertelenséget nem lehet a pénzre fogni, hiszen a többi nagyvárosnak ugyanolyan gazdasági körülmények között kellett védekezni, nekik sem volt több pénzük, csak ők nem követtek el égbekiáltó hibákat. A lesújtó helyzetért tehát egyértelműen a miskolci balodal a felelős" - hangsúlyozta Hollósy András a FIDESZ-KDNP szóvivője. Példaként megemlítette, hogy a miskolci FIDESZ-KDNP frakció számtalanszor rámutatott, hogy a megyeszékhely közlekedésének szétverése, a járatok számának megcsonkítása különösen a koronavírus-járvány idején szakmaiatlanság, felelőtlenség, dilettantizmus. "Százszor is elmondtuk, hogy ez veszélyes, kockázatos és az egésznek az lesz a vége, hogy a koronavírus könnyebben terjedhet majd a zsúfolt buszokon, villamosokon. Most az látjuk, hogy sajnos igazunk lett. Nem tudjuk mi kell még ahhoz, hogy a miskolci balodal végre komolyan vegye a tömegközlekedés tarthatatlanságát és biztonságos menetrendet adjon miskolciaknak"- hangsúlyozta közleményében a szóvivő.