Tivadar napja van. | 2024.04.20

Idén ismét megidézik a lovagkort Győrben a Szent László Napokon

2021-05-31 11:41:30

Idén ismét megidézik a lovagkort Győrben a hagyományos Szent László Napokon június 26-án és 27-én - közölte a megyeszékhely polgármestere a programsorozatot bemutató hétfői sajtótájékoztatón.

    Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy a lovagkirály 1077 és 1095 között uralkodott, 1192-ben avatták szentté, hermája pedig a Szent Korona és a Szent Jobb mellett az ország legjelentősebb szakrális emléke, amelyet Győrben őriznek.
    Hozzátette, hogy a herma mellett 1940 óta adományozzák minden évben a Szent László-érmet, amelyet azon személyek vagy közösségek kaphatnak, akik vagy amelyek tudományos, művészeti, kulturális, sport vagy egyéb területen elért eredményükkel a város érdekeit szolgálják, jó hírnevét öregbítik.
    Hajtó Péter, a Győr-Projekt Kft. szervezője azt mondta, hogy az Aranyparton és a Széchenyi téren lesznek programok a két nap alatt.
    Hozzátette, hogy a jelenleg érvényben lévő szabályok szerint a rendezvény helyszíneit körbe fogják keríteni, a kordonon belülre csak a védettségi igazolvánnyal rendelkezők léphetnek be.
    A lovagkort megidéző, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló programok között lesz kosztümös lovas felvonulás is, amelyet bárki megtekinthet majd, emellett lovasíjász bemutatók, lovagok harci bemutatója és koncert is színesíti majd a programot.
    Hozzátette, hogy az idei rendezvény egyik különlegessége a lovagi lakoma lesz, amelyen akár kétszáz ember is részt vehet, korhű ruhákban.