Tivadar napja van. | 2024.04.20

Jogerősen életfogytiglanra ítélték a szigetszentmiklósi késelőt

2021-05-17 19:27:00

Jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a szigetszentmiklósi késelőt a Fővárosi Ítélőtábla - tudatta a bíróság sajtótitkársága közleményben hétfőn.

    Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 1987 és 2014 között rendőr volt, leszerelése után többek között magánnyomozással és őrzés-védelemmel foglalkozott.
    A sértett házassága a 2000-es évek elején megromlott, férjével külön költöztek. A férj cégének teljes tulajdonjogát a sértettre és a közös gyermekükre megosztva átruházta, azonban ügyvezetői pozíciójáról nem mondott le, illetve a cég bankszámlája felett is ő rendelkezett. A sértett és férje viszonya akkor romlott meg végleg, amikor a sértett el akarta adni üzletrészét.
    A vádlott korábbi élettársa útján ismerkedett meg a sértett férjével, és tudomást szerzett a köztük fennálló pénzügyi ellentétekről. Elhatározta, hogy erre hivatkozva megpróbál pénzt szerezni a sértettől, így elkezdte megfigyelni vagy megfigyeltetni a sértett lakóhelyét és szokásait. 2017 áprilisában egy parkolóban beült a sértett mellé annak kocsijába és bemutatkozás nélkül valótlanul állította, hogy a sértett férje 40 millió forinttal tartozik neki.
    A vádlott elhatározta, hogy megöli a sértettet, ezért találkozót kezdeményezett. Amikor a sértett beült a vádlott autójába, egy erdős területre hajtottak, ahol a sértettet az autóból kiszállította, dulakodtak, a vádlott több alkalommal megütötte a sértettet a fején, majd zsebkésével háton, mellkason és nyakon szúrta. A sértett még életben volt, amikor a vádlott az elkövetés helyszínének közelében eltemette.
    Az első fokon eljárt Budapest Környéki Törvényszék 2020. július 3-án a vádlottat előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte azzal, hogy legkorábban 30 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.
    Az elsőfokú ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbezett.
    A Fővárosi Ítélőtábla másodfokú nyilvános ülésén a vádlott tagadta a bűncselekmény elkövetését.
    A tábla indoklása szerint az objektív bizonyítékok - például a térfigyelő kamerák felvételei, a sértett internetes elektronikus fiókjának helymeghatározási adatai, a hívás- és GPRS-adatforgalmazási adatok -, továbbá a szakértői vélemények és más bizonyítékok alapján kétséget kizáróan megállapítható, hogy a sértettnek 2017. április 27-én délután 16 óra körül a vádlottal volt találkozója, a vádlott volt az, aki nemcsak a helyszínre kísérte, de utoljára látta élve az áldozatot, tehát a vádlott ölte meg. Egyetértett a tábla az elsőfokú bírósággal abban is, hogy a vádlott anyagi ellenszolgáltatásért ölte meg a sértettet, cselekményét a közvetlen haszonszerzés motiválta.
    A tábla szerint az elsőfokú bíróság törvényesen minősítette a vádlott cselekményét előre kitervelten, nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésnek.
    A tábla közleménye kitért arra is, hogy az "eljárásban ugyan adatok merültek fel a felbujtó - a vádlottat a sértett megölésével pénzért megbízó - személyére nézve, tekintettel azonban arra, hogy az ügyészség csak a bűncselekmény tettese, Sz. A. ellen emelt vádat, a bíróság a vádhoz kötöttség elve értelmében a felbujtó személyének büntetőjogi felelősségét nem vizsgálhatta és erre irányuló bizonyítást sem vehetett fel".
    Az Sz. A. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla május 12-én meghozott jogerős határozatával helybenhagyta a Budapest Környéki Törvényszék elsőfokú ítéletét, így a vádlott életfogytig tartó szabadságvesztéséből leghamarabb 30 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.