Auguszta napja van. | 2024.03.29

A beoltottak Magyarország és Csehország közötti szabad utazásáról tárgyaltak a külügyminiszterek

2021-05-11 13:00:44

A koronavírus ellen beoltott állampolgárok Magyarország és Csehország közötti szabad utazásáról is tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Jakub Kulhánek cseh külügyminiszterrel kedden Budapesten.

    Szijjártó Péter a megbeszélés után a cseh külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a fő kérdésben a két fél egyetért, a részleteket pedig hamarosan kidolgozzák.
    Magyarország több országgal is kétoldalú tárgyalásokat folytat arról, hogy a beoltottak szabadon utazhassanak - emlékeztetett, hozzátéve: eddig hat megállapodás jött létre.
    A miniszter kiemelte, hogy Csehország az egyik legszorosabb szövetségese Magyarországnak. Szerinte a két ország együttműködése a koronavírus-járvány alatt is példás: segítettek egymásnak hazajuttatni az külföldön rekedt állampolgáraikat, Magyarország pedig 150 lélegeztetőgépet adott, május végén pedig 40 ezer vakcinát biztosít Csehországnak.
    A két ország gazdasági együttműködésével kapcsolatban elmondta: a koronavírus-járvány okozta nehéz időszak ellenére a két ország közötti kereskedelmi forgalom meghaladta a 9 milliárd eurót, és a nagyvállalatok beruházásai is kölcsönösek.
    Két magyar nagyvállalat sikereiről beszámolva ismertette: a Mol 304 benzinkutat üzemeltet Csehországban, az MVM Energetika Zrt.-nek pedig már másfél millió cseh ügyfele van.
    Szijjártó Péter hangsúlyozta azt is: Magyarország és Csehország fontos szerepet szán a nukleáris energiának a nemzeti energiamix összeállításában a klímacélok eléréséért, ezért a két ország közösen lép fel a nukleáris energiával szembeni negatív megkülönböztetés ellen.
    A nukleáris energia tiszta, olcsó és biztonságos módja az energia előállításának - fűzte hozzá, kiemelve: a nemzeti energiamix összeállítása nemzeti hatáskörbe tartozik.
    A miniszter beszélt arról is, hogy a két ország az Európai Unió jövőjével kapcsolatos legfontosabb kérdésekben is egyetért. Többi között elutasítják az illegális migrációt, a kötelező betelepítési kvótát, az EU külső határainak védelmére helyezik a hangsúlyt és támogatják az unió nyugat-balkáni irányú bővítését - mondta Szijjártó Péter.
    Egy, az uniós vakcinaútlevéllel kapcsolatos kérdésre válaszolva azt mondta: a brüsszeli bürokratáknak először arra kellene törekedniük, hogy legyen oltóanyag, és csak utána kellene napirendre tűzni a vakcinaútlevél kérdését.
    Az uniós vakcinaútlevél nem fogja felülírni a nemzeti szabályozásokat - tette hozzá.
    A Kínát bíráló közös uniós nyilatkozat megvétózásával kapcsolatos kérdésre azt felelte: az EU eddig nyolcszor adott ki nyilatkozatot vagy határozatot Kínával kapcsolatban, de egyik sem hozott változást, pozitív előrelépést. A miniszter ezért értelmetlennek tartja egy kilencedik nyilatkozat kiadását.
    A beoltottak utazásával kapcsolatos kérdésre úgy reagált: a részletszabályokról a külügyminisztérium honlapján lehet tájékozódni.
    Jakub Kulhánek cseh külügyminiszter szerint a beoltott állampolgárok szabad utazásáról szóló részletek már a hétvégére tisztázódnak, és semmi nem akadályozza majd a szabad utazásukat a két ország között.
    Csehország prioritása is a koronavírus-járvány megállítása és a normális élethez való visszatérés - tette hozzá.
    A cseh külügyminiszter köszönetét fejezte ki Magyarországnak a járvány alatti segítségéért, és a vrbeticei fegyverraktár felrobbantásával kapcsolatos nyilatkozatok elkészítése során nyújtott támogatásáért.
    Az illegális migrációval kapcsolatban kiemelte: a visegrádi négyek (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) "hangja a migráció kérdésében pragmatikus, racionális hangként" jelenik meg Brüsszelben. A V4-eknek köszönhetően sikerült elutasítani a kötelező betelepítési kvótát - tette hozzá.
    Hangsúlyozta: az EU csak akkor tudja sikeresen kezelni a migrációt, ha egységesen lép fel ellene. A tagállamoknak jobban együtt kell működniük a migráció kérdésében - vélekedett.
    Tudatta azt is: a tárgyaláson Csehország uniós soros elnökségéről is beszéltek. Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy olyan Európára van szükség, amely magabiztosan védi az értékeit, a szabadságot, a demokráciát és az emberi jogokat.
    Kérdésre válaszolva azt mondta: az uniós vakcinaútlevél és a nemzeti védettségi igazolvány nem oltja majd ki egymást. A nemzeti hatáskörben kiadott igazolvány egy "előlépés" az uniós vakcinaútlevél előtt. Szerinte az lenne az ideális, ha az uniós vakcinaútlevelet minél hamarabb be lehetne vezetni, és azzal lehetne utazni Európában.
    A vrbeticei fegyverraktár felrobbantásával kapcsolatos kérdésre azt felelte: Magyarország fontos szerepet játszott az EU és a NATO erről szóló közös nyilatkozatának létrejöttében. Csehországnak fontos, hogy az EU és a NATO egységesen kiáll mellette - mondta Jakub Kulhánek.     (FOTÓ)