Andrea napja van. | 2024.04.18

Szijjártó: a magyar ellenzék álláspontja végleg megbukott a kínai vakcináról

2021-05-07 18:43:47

A magyar ellenzék álláspontja végleg megbukott a kínai vakcináról, a világ legjobb szakemberei mondták ki, hogy a Sinopharm-oltóanyag hatásos és biztonságos - nyilatkozta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a közmédiának.

    Szijjártó Péter ezt arra reagálva közölte, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jóváhagyta pénteken a kínai Sinopharm állami gyógyszergyár által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina vészhelyzeti alkalmazását.
    A miniszter hangsúlyozta, hogy a WHO a világ legfelsőbb szintű döntéshozatali fóruma egészségügyi kérdésekben, ott dolgoznak a világ legjobb és legtapasztaltabb szakértői: orvosok, járványügyi szakemberek, virológusok. Ők - folytatta - hosszasan megvizsgáltak minden oltóanyagot, köztük a kínai Sinopharmét is, amelyből Magyarország ötmillió adagot vásárolt és már eddig is magyar emberek százezreit oltották be vele.
    Szijjártó Péter szavai szerint a WHO szakemberi rendkívül szigorú vizsgálatok után úgy döntöttek, hogy globális felhasználási engedélyt adnak a Sinopharm-vakcinának, ugyanis meggyőződtek róla, hogy hatásos és biztonságos.
    Ezzel azt "pontosan arra a listára" helyezték, amelyen a többi Magyarországon használt úgynevezett nyugati vakcina, a Pfizer/BioNTech, az AstraZeneca és a Moderna oltóanyaga szerepel - hangoztatta Szijjártó Péter.
    Megjegyezte: most biztosan nagyon sokan szégyellik magukat a baloldali ellenzék soraiban, hiszen politikusaik az elmúlt hónapokban mindent megtettek annak érdekében, hogy lebeszéljék a magyar embereket a Sinopharm-oltás felvételéről.
    "Most azonban már nemcsak a magyar szakemberek, hanem a világ legjobb nemzetközi szakemberei is világossá tették, hogy ez egy biztonságos és hatásos oltóanyag" - jelentette ki.
    Szijjártó Péter felvetette: vajon mi lett volna akkor, ha a baloldali ellenzék nem beszél le embereket a kínai vakcina felvételéről? "Vajon hány emberrel többet lehetett volna biztonságba helyezni és hány emberrel többen tudták volna túlélni a világjárványt?" - tette fel a kérdést.
    "Rendkívül felelőtlen és az emberek életét veszélyeztető politikát folytatott és folytat az ellenzék, most azonban ez az álláspontjuk végleg megbukott" - mondta Szijjártó Péter.