Emma napja van. | 2024.04.19

Na de Elvtársak! Miskolc most kapott egy nagy kalap pénzt!

2021-05-07 16:24:41

Csütörtöki sajtótájékoztatón Kunhalmi Ágnes és dr.Simon Gábor, Velünk a Város frakcióvezetője bemutatta Varga Lászlót (MSZP) az összefogáson belüli összefogás országgyűlési képviselőjelöltjét. Kár volt az időt Varga bemutatására pazarolni, mert ez csak egy "demokratikus" posztkomcsi színjáték volt. Az előválasztásnak becézett bolhacirkusz hiteles forgatókönyvét az Apró-villában, az európai demokrata Gyurcsány Ferenc és nagybecsű, kevésbé európai demokrata neje, Klárika írja. Erről pedig azt jósolják az Álmoskönyvek, hogy Miskolc 2.vk-jában Gyurcsány helytartója, Hegedűs Andrea elvtársnő az esélyes. Még akkor is az, ha nem.

Igencsak sutára sikeredett Varga debütálása. Simon elvtárs éppen akkor beszélt Miskolcot érintő kormányzati megszorításokról, amikor a kormány bejelentette, hogy a borsodi megyeszékhely újabb 1milliárd 350 millió forintot kap működésre. A működést Miskolcon úgy értelmezik, hogy még több zseton a baloldali cimbiknek.
– Nap mint nap megtapasztalhatjuk, hogy a kormány csak elvesz a miskolciaktól, adni semmit nem akar, és az itt élőket másodrendű állampolgárokként kezeli. Ezt nem tűrhetjük tovább, változásra van szükség – kezdte a sajtótájékoztatóját dr.Simon Gábor a miskolci Velünk a Város összeborulás frakcióvezetője, baloldali politikus. 

A merjünk nagyon kicsik lenni életérzés átragadt Varga László (MSZP) országgyűlési képviselőre és jelöltre is. Ezen ne is csodálkozzunk, mert nagyon nehéz a tökös baloldali politikust úgy alakítani, akinek egyrészt megszűnőben van a pártja, másrészt Gyurcsány és az európa demokrata nejének, Klárikának a kegyelem kenyerére van utalva.
A kormány másodosztályú városként tekintett Miskolcra, másodosztályú állampolgárokként a miskolciakra – hangsúlyozta Varga László. 

A miskolciak szerint ez a kit, ki néz hülyének éppen a Velünk a Város összeborulásnál érhető tetten. A választáskor vaskos nagy hazugságokkal megvezették a miskolciakat, ígérve tejjel-mézzel folyó kánaánt. Aztán jött a pofára esés, amikor az elvtársak azzal tömték degeszre egymás zsebeit, amit a miskolciakból kisajtoltak.
– Ez tűrhetetlen, ezen változtatni kell! Vissza adjuk ennek a városnak és a térségnek a rangját. Ezért fogok küzdeni. Felkészültem arra, hogy a sokrétű kapcsolatrendszeremet egy új kormánynál latba vessem Miskolcért és a megyéért. Bizonyítani fogjuk, hogy a térségből újra sikeres térséget tudunk faragni - utalhatott Varga elvtárs a 2010 előtti állapotokra, amikor már vagy 50 éve voltak hatalmon a komcsik.

Nem kell a Gyurcsányi időkre vissza menni, elég ha megnézzük a mai állapotokat. Miskolc mára már vezető városa lehetne az Egyenlítői-Afrikának. Fontos megjegyezni, hogy a mostanihoz hasonló, 2010. előtti tragikus állapotért Simon elvtársat is nagy felelősség terheli.

2019-ben újra lehetőséget kapott a baloldal a város vezetésére. Megszorítások, elbocsátások, tragikus leépítések, szolgáltatások árának az égekbe emelése, a közösségi közlekedés agóniája jellemzi a Virágzó Nagy-Miskolcot. Egy darabka a jövőből. Magyarország 2023-ban, ha a posztkomcsi baloldal a Jobbikkal kiegészülve megnyerné a választást.

Joggal teszi fel kérdést a baloldal által becsapott polgár: Hol a pénzt elvtársak? A pénz a folyamatosan osztódó baloldali haveroknál van biztos helyen. Azért kár volt a kormánynak újabb 1,35 milliárdot a miskolci önkormányzatnak adni, hogy minél jobban megtömhessék a zsebeiket a baloldali cimborák.

A miskolciak pénzéből óriásit markoló dr.Simon Gábor (MSZP) másodosztályú polgárnak érzi magát. Gondoljuk csak bele, ha Simont első osztályú érzések kínoznák, mennyibe kerülne az Miskolcnak?

Kunhalmi Ágnest is másodosztályú érzések gyötrik. Úgy fogalmazott, a kormány mostohagyerekként kezeli a miskolciakat. Érdemes lenne megtudni, hogy Kunhalmi Ágnes, hogyan nevezné a Velünk a Város brutális megszorításait? Ágika nem vette észre, hogy Miskolcon a faajtó helyett, a baloldali valóság vasajtajának rohant teljes gőzzel.

A kommunisták amikor hatalmon vannak sok pénz jut a haverokra és a klientúra. Amit nem tudnak lenyúlni, azt odaadják a külföldieknek. Az átlag polgár meg fizethet, mint a katonatiszt. Aki már fizetni sem tud, annak pedig nagy kegyesen odadobnak egy kis szociális segélyt!



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó