Gedeon napja van. | 2024.03.28

Soltész: a gazdaság újraindításában nagy szerepet fog játszani a templomfelújítási program

2021-05-07 11:40:00

A templomfelújítási támogatásokból jut azoknak is, akik már hozzáláttak ahhoz, de azoknak is, akik most kezdik a templomok szépítését - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a Komárom-Esztergom megyei Úny községben, ahol bejelentette, hogy a község mindkét temploma felújítási támogatásban részesül.

    Soltész Miklós elmondta, hogy a megyében a 39 települést érintő felújítási program a nagyobb városokon túl zömében a kisebb falvak 30 katolikus, 13 református, 3 evangélikus templomát részesíti 667 millió forint támogatásban. Ezen belül Úny község református temploma 15, a katolikus pedig 10 millió forint állami támogatást kap.
    Az államtitkár kifejtette, a kormány célja a templomfelújítási programmal az, hogy megtartsa a kisebb települések lakosságát, hiszen ezek a beruházások élettel töltik meg mindennapjaikat, őrzik a közösséget, a kereszténységet. Tíz év alatt Magyarországon, illetve a Kárpát-medence magyarlakta területein több mint háromezer templomot tudtak közösen megújítani az egyházakkal, önkormányzatokkal, és több mint százötven új templom is épült a térségben.
    A kormány által a mostani templomfelújítási programra biztosított csaknem 26 milliárd forintnyi támogatás Magyarország területén 1400, a határon túli területeken pedig 400 templomot érint, a hitéletet, a keresztény közösségeket szolgálva - tette hozzá.
    Soltész Miklós kiemelte, hogy egy ekkora összeg a magyar építőiparnak is hatalmas segítséget jelent, a magyar gazdaság újraindításában is nagy szerepet fog játszani, mivel hazai cégek és munkások tudnak a program megvalósításában részt venni.
    A megye fideszes országgyűlési képviselői, a házigazda Völner Pál, valamint Czunyiné Bertalan Judit és Bencsik János köszönetüket fejezték ki a támogatásért, és együttműködésükről, további segítségükről biztosították a megye településeit és az ott élőket.