Gedeon napja van. | 2024.03.28

Alapjogokért Központ: a megkérdezettek 72 százaléka elégedett a kormány oltóanyag-beszerzésével

2021-05-07 11:04:43

Az Alapjogokért Központ ezer ember megkérdezésével készült, reprezentatív felmérése szerint a megkérdezettek 72 százaléka elégedett a kormány oltóanyag-beszerzésével, azzal, hogy keleti és nyugati forrásból is történt vakcinabeszerzés - ismertette a felmérés eredményét a központ igazgatója a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

    Szánthó Miklós elmondta: a megkérdezettek 18 százaléka elégedetlen a kormány vakcinabeszerzési stratégiájával.
    Hozzátette: rákérdeztek arra is: a magyar lakosság kinek tudja be a sikert, hogy ennyire magas az átoltottság, a regisztráltak háromnegyede már megkapta a koronavírus elleni oltást. Tájékoztatása szerint az emberek 60 százaléka azt mondta, a magyar kormánynak köszönhető a siker, 6 százalék, hogy az Európai Uniónak és 20 százalék nem tartja sikernek magát a magas oltási arányt.
    Szánthó Miklós szerint annak alapján, hogy az emberek 72 százaléka elégedett a kormány vakcinabeszerzési stratégiájával, 60 százalék pedig a kormány sikerének tudja be a magas átoltottságot, azt lehet mondani, a pártpreferenciákat messzemenőkig felülíró társadalmi egyetértés van az otlóanyag-beszerzéssel és oltással összefüggésben.
    Hozzátette: a "kormányfőpárti választók" 88 százaléka mondta, hogy elégedett a beszerzéssel, és a "kormányfőkritikus ellenzéki választók" 48 százaléka is elégedett a beszerzéssel, vagyis a logisztikai siker felülírja a pártpreferenciabeli törésvonalakat, a kormányzati stratégia "találkozik a választói ízléssel".
    Szólt arról is: a baloldal tavaly november óta oltásellenes, oltásbizalmatlansági kampányt folytat, az a célja, hogy elbizonytalanítsa az embereket az oltással kapcsolatban, kitolja a korlátozások idejét, és az emiatt érzett választói elégedetlenséget szavazatokra váltsa a választáson.