Gedeon napja van. | 2024.03.28

Németh Szilárd: Magyarország csak összefogással lehet sikeres

2021-05-05 13:22:00

Zrínyi Miklós (1620-1664) erős nemzeti, keresztény Magyarországban gondolkodott, és egész életével azt üzeni, hogy Magyarország csak akkor lehet sikeres, ha lakói, tekintet nélkül a származásukra, összefognak - mondta a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára a Somogy megyei Őrtiloson szerdán.

    Németh Szilárd Zrínyi-újvárnál, a költő, hadvezér, politikus születésének 400. évfordulójára tartott emlékévnek a HM, a Zrínyi-hagyományok ápolásában érintett települések, múzeumok által szervezett záróeseményen hangsúlyozta: a kormány, a Fidesz-KDNP - "nem kis ellenszélben" - ilyen Magyarországot épít 2010 óta.
    Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára azt mondta, bár a Zrínyiek horvát származásúak voltak, kiemelkedő alakjai a magyar történelemnek, mert sokszoros túlerővel szemben is kiálltak a nemzet és annak hagyományai védelmében.