Tivadar napja van. | 2024.04.20

Segélyszervezet: több mint hatvan országban nem biztosított a kisebbségek zavartalan vallásgyakorlása

2021-04-30 17:25:00

A világ hatvankét országában nem biztosított a vallási kisebbségek zavartalan vallásgyakorlása, harminchat országban hátrányos megkülönböztetés éri ezen közösségek tagjait, huszonhatban pedig üldöztetésnek vannak kitéve - írta az Aid to the Church in Need (ACN) katolikus segélyszervezet adataira hivatkozva pénteken a Valeurs Actuelles című francia jobboldali lap.

    A cikk szerint a vallásgyakorlás szabadsága még soha nem volt akkora veszélyben globálisan, mint most, a koronavírus-járvány idején. Kiemelték: a keresztény kisebbségeket nagyban érinti az iszlamizmus erősödése is.
    "+Minden személynek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához+ - írták Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatában 1948-ban. Amit azonban a második világháború végén alapvető jognak gondoltak, azt számos országban még mindig nem tartják tiszteletben" - mutatott rá az újság.
    "2020-ban három országból egy nem tartotta tiszteletben a vallásgyakorlás szabadságát, 2018-ban ez még csak minden ötödik országról volt elmondható" - közölte Benoit de Blanpré, az ACN igazgatója.