Gedeon napja van. | 2024.03.28

Választ adhat a megmaradt kérdésekre az utolsó előtti forduló

2021-04-28 10:25:07

A második és a harmadik helyezett, valamint a Budafok melletti másik kieső kilétére is választ adhat a labdarúgó OTP Bank Liga csütörtöktől vasárnapig tartó 32. fordulója.

    A dobogós helyeken a bajnok Ferencváros mögött szinte biztosan a Puskás Akadémia és a MOL Fehérvár végez majd, és nagy a valószínűsége annak, hogy a mostani sorrend nem változik, azaz a felcsútiak maradnak a második helyen. Ezt elsőként a Paks akadályozhatja meg, amely most negyedik, és pénteken a Puskás Akadémiát fogadja. A Fehérvár azonban már csütörtökön pályára lép, mégpedig a tulajdonképpen tét nélkül futballozó MTK otthonában.
    Ha a fehérváriak legyőzik a fővárosi kék-fehéreket, akkor a Paks már nem érhet oda a dobogóra, így a felcsúti együttes elleni pénteki találkozóján számára nem marad tét.
    Az előző fordulóban az újoncként sereghajtó Budafok kiesése biztossá vált - Csizmadia Csaba vezetőedző le is mondott posztjáról -, ez pedig a bennmaradásért küzdő Budapest Honvéd számára nagy esélyt teremtett. A kispestiek ugyanis a 32. kört záró vasárnap délutáni meccsen a Budafokot fogadják, és ha nyernek, akkor nagy lépést tesznek élvonalbeli tagságuk megőrzése felé.
    A fordulót nyitó csütörtök délutáni mérkőzés viszont sok mindent meghatározhat a kiesés elkerüléséért küzdő csapatok szempontjából. A jelenleg 11., 32 pontos Diósgyőr ugyanis a nyolcadik és 38 pontos Újpestet fogadja egy olyan összecsapáson, amelyen mindkét együttes számára nagy a tét. A lila-fehéreknek legalább egy döntetlenre szükségük van ahhoz, hogy biztosan NB I-esek maradjanak, a pontosztozkodás viszont a miskolciaknak kevés lenne ahhoz, hogy saját kezükben maradjon a sorsuk a bennmaradást illetően. A DVTK az utóbbi három mérkőzését megnyerte a bajnokságban.
    Az első osztályban maradásért még szintén küzdő Zalaegerszegnek "nincs más dolga", mint szombaton legyőzni a hatodik, és gyakorlatilag tét nélkül pályára lépő Kisvárdát ahhoz, hogy a következő szezont ne a másodosztályban kezdje.
    A bajnok Ferencváros szombaton este, idénybeli utolsó hazai találkozóján a hetedik Mezőkövesdet látja vendégül.  

    OTP Bank Liga, 32. forduló:
    csütörtök:
    ---------
Diósgyőri VTK-Újpest FC 17.30
MTK Budapest-MOL Fehérvár FC 20.00
    péntek:
    ------
Paksi FC-Puskás Akadémia FC 20.00
    szombat:
    --------
Zalaegerszeg-Kisvárda Master Good 17.00
Ferencvárosi TC-Mezőkövesd Zsóry FC 19.30
    vasárnap:
    --------
Budapest Honvéd-Budafoki MTE 17.00

    A tabella:
 1. Ferencvárosi TC             31 21   9   1    65-20  72 pont - már bajnok
 2. Puskás Akadémia FC          31 17   4  10    45-38  55
 3. MOL Fehérvár FC             31 14   8   9    61-37  50
 4. Paksi FC                    31 13   8  10    71-57  47
 5. MTK Budapest                31 11   9  11    42-41  42
 6. Kisvárda Master Good        31 11   9  11    25-35  42
 7. Mezőkövesd Zsóry FC         31 10   9  12    34-43  39
 8. Újpest FC                   31 11   5  15    41-63  38
 9. ZTE FC                      31 10   6  15    54-53  36
10. Budapest Honvéd             31  8  10  13    44-46  34
11. Diósgyőri VTK               31  9   5  17    34-49  32
12. Budafoki MTE                31  7   6  18    34-68  27 - már kiesett