Andrea napja van. | 2024.04.18

Schanda Tamás: a megújult szakképzésben korszerű tudást kapnak a fiatalok

2021-04-22 14:13:00

A megújult szakképzésben korszerű elméleti és gyakorlati tudást kapnak a fiatalok, a naprakész ismereteket pedig az adott szakma legjobbjai segítik nekik elsajátítani - írta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára a közösségi oldalára csütörtökön feltett bejegyzésében.

    Úgy fogalmazott, hogy a baloldali kormányok mostohán bántak a szakképzéssel, az abban tanulókkal, dolgozókkal. A kormány azt szeretné, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, ezért átalakították a rendszert. A technikumok és szakképző iskolák ma már versenyképes tudást és valódi szakmai tapasztalatot adnak. A saját területükön kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakembereket is arra ösztönözik, hogy vegyenek részt a felnövekvő nemzedék képzésében, ezért is emelték meg a szakképzésben oktatók - mintegy 32 ezer ember - fizetését átlagosan mintegy 30 százalékkal, emellett pedig a diákoknak is bért, vagy ösztöndíjat biztosítanak - emelte ki Schanda Tamás.
    Az ITM államtitkára a poszthoz csatolt videóüzenetben elmondta, az átalakított szakképzési rendszer átláthatóbb, praktikusabb, mindenki könnyen megtalálhatja benne a számára leginkább megfelelő képzést, és ha további ismereteket is szeretne az adott területről, a következő képzési szintre egyszerűbben lehet átlépni.
    Schanda Tamás videoüzenetében elmondta, a szakképzés intézményei a korábbinál rugalmasabb, átjárhatóbb tanulási utakat biztosítanak, az érettségit is adó technikumból pedig könnyen tovább lehet lépni a felsőoktatásba.
    Beszédében kiemelte, hogy megerősítették a duális képzést, közelebb hozták egymáshoz az iskolákat és a cégeket, hogy a lehető legkorszerűbb ismereteket szerezzék meg a fiatalok, és mielőbb találkozzanak a vállalati szemlélettel. Mindenki, aki a megújult szakképzést választja kap ösztöndíjat vagy bért. Az alapjuttatás mellett plusz pénzzel honorálják a kiemelkedő teljesítményeket, illetve anyagilag is segítik a nehézebb helyzetű családból származókat. Kiemelt bért biztosítanak az oktatóknak, akár a közismereti tárgyat tanítóknak, akár az adott szakma minden részletét ismerő óraadóknak. Átlagosan 30 százalékos béremelést kaptak a szakképzésben oktatók 2020-ban.
    A megújult szakképzéssel elégedettek a családok és a fiatalok is, egyre többen választják a technikumot és a szakképző iskolát - mondta Schanda Tamás a közösségi oldalán látható videóüzenetben.