Emma napja van. | 2024.04.19

Rali ob - Turánék nyerték az orfűi tesztversenyt

2021-04-12 14:30:00

A Turán Frigyes, Bagaméri László páros nyerte az országos rali bajnokság rajtja előtt egy héttel megrendezett Orfű-ralit, amely tesztversenyként szolgált az ob első idei versenye, a vasárnap sorra kerülő Boldogkő-rali előtt.

    A tavaly abszolútban második, és az RC2-es kategóriában győztes duó menedzsmentjének közleménye szerint a kettős a bajnoki címvédő Hadik Andrásékat, valamint az idén a magyar bajnokságban induló lengyel Grzegorz Grzybet is megelőzte.
    "Nagyon pozitív hétvégét zártunk, a kilenc gyorsasági szakaszból hetet megnyertünk és végig kiegyensúlyozottan mentünk, összefoglalva tehát ez egy nagyon jó lehetőség volt arra, hogy az éles bevetés előtt még inkább kitapasztaljuk a versenyautót és megtaláljuk a legjobb beállításokat" - mondta Turán. A Shell Helix Ultra csapatának versenyzője hozzátette, azért választották gyakorlásra az orfűi eseményt, mert az összetett felületű pályáknak köszönhetően itt a legjobb tesztelni az autót.
    "A változtatásaink működtek, fantasztikus munkát végzett a csapatunk, jól vizsgázott az autó az új motorral, és az új fejlesztésű abroncsokkal, ezt a formát szeretnénk tovább vinni az éles futamokra" - jelentette ki a Next Auto Polo GTI R5-ösével versenyző Turán.
    A rali ob a vasárnapi boldogkői első futam után májusban az Eger-ralival folytatódik, majd Salgótarján, Pécs, Székesfehérvár, valamint Mór következik, a záróversenyt pedig október 22. és 24. között tartják Nyíregyházán és környékén, az Európa-bajnoki (ERC) fordulóval közösen.