Auguszta napja van. | 2024.03.29

Vádat emeltek a gondatlanságból sérülést okozó bobozóval szemben

2021-04-12 11:30:00

Vádat emeltek egy nő ellen, aki gondatlanságból, a szabályokat be nem tartva balesetet okozott egy Veszprém megyei bobpályán, melynek következtében az előtte közlekedő férfi súlyosan megsérült - tájékoztatta a Veszprém Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.

    A 34 éves nő tavaly augusztusban családjával szórakozott egy Balaton-parti szabadidőparkban, ahol a bobpályát is igénybe vette.
    A pálya területén több tábla figyelmezteti a vendégeket a követési távolságra és a lassításra vonatkozó előírás betartására. A nő ennek ellenére sem vette figyelembe, hogy előtte fékeznek, nem lassított, így nekiütközött az előtte haladó kétszemélyes kocsinak, melyben hátul egy férfi, előtte pedig a lánya ült. Az ütközés erejétől a férfi feje az előtte ülő fejének csapódott, amelynek következtében alsó állkapcsa eltörött. A másik utas nem szenvedett súlyos sérülést.
    Az ügyészség vádiratában tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalát indítványozta a Veszprémi Járásbíróságnak azzal, hogy az elkövetőt bocsássa próbára.