Auguszta napja van. | 2024.03.29

Brit államtitkár: a brit gyógyszefelügyelet vizsgálja az AstraZeneca-oltóanyag kockázatairól szóló jelentéseket

2021-04-07 07:59:00

A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) vizsgálja azokat jelentéseket, amelyek az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszeripari csoport által a koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyag alkalmazásából eredő kockázatokról érkeznek, de az már most kijelenthető, hogy ez a vakcina több ezer ember életét megmentette - mondta kedden Nadhim Zahawi, a brit oltási program irányításáért felelős egészségügyi államtitkár.

    Kedden ugyanakkor felfüggesztették azt a nagy-britanniai tesztprogramot, amelynek célja annak kiderítése, hogy a gyerekeknek milyen immunitást nyújt az Oxford/AstraZeneca-vakcina.  
    Nadhim Zahawi keddi nyilatkozatának előzményeként Marco Cavaleri, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) oltásstratégiai irodavezetője egy olasz lapnak adott, kedden megjelent interjúban tényként jelentette ki, hogy "van összefüggés" a Oxford/AstraZeneca-vakcina és az utóbbi hetekben tapasztalt vérrögképződéses esetek között.
    Cavaleri hozzátette ugyanakkor: azt még nem tudni, hogy pontosan mi váltotta ki ezeket a reakciókat.
    Zahawi a BBC brit közszolgálati rádió keddi hírműsorának nyilatkozva azt mondta: a brit felügyeleti hatóság nagyon szoros figyelemmel követ minden olyan bejelentést, amely a vakcina alkalmazása után jelentkező esetleges negatív reakciókról érkezik.
    Az államtitkár felidézte: June Raine, az MHRA vezérigazgatója előző napi felhívásában mindenkit arra kért, hogy továbbra is adassa be magának a vakcinát, amikor értesítést kap arról, hogy felkeresheti a helyi oltóközpontot.
    Zahawi szerint "összefüggéseibe kell helyezni a dolgokat", hiszen Nagy-Britanniában eddig csaknem 20 millió adagot adtak be az Oxford/AstraZeneca-oltóanyagból.
    Hozzátette: szakértői becslések szerint a nagy-britanniai oltási kampány december 8-i kezdete és február vége között az Oxford/AstraZeneca-vakcina és a Pfizer/BioNTech-oltóanyag egyenként hozzávetőleg 6300 emberéletet mentett meg Nagy-Britanniában.
    Az MHRA legújabb vizsgálatában kimutatta, hogy az Oxford/AstraZeneca-oltóanyagból március 24-ig több mint 18 millió adagot adtak be Nagy-Britanniában, és az e vakcinával beoltottak közül harmincnál fordult elő vérrögképződés, az esetek zömében az agyi trombózis egy ritka formája. Hét páciens meghalt.
    A hatóság a vizsgálati eredményt ismertető minapi közleményében kiemelte: továbbra sincs bizonyíték arra, hogy okozati összefüggés lenne az Oxford/AstraZeneca-vakcina alkalmazása és a vérrögképződéses esetek között, az adatok viszont változatlanul arra vallanak, hogy e vakcina alkalmazásának előnyei messze felülmúlják az esetleges kockázatokat.
    Nagy-Britanniában jelenleg az Oxford/AstraZeneca-vakcinát és a Pfizer/BioNTech-oltóanyagot használják.
    A brit kormány célkitűzése az, hogy július végéig a teljes brit felnőtt lakosság - hozzávetőleg 52,7 millió ember - megkapja a koronavírus elleni oltás első dózisát.
    Andrew Pollard, az Oxfordi Egyetem oltóanyag-fejlesztő csoportjának igazgatója kedd este bejelentette: felfüggesztették azt a kísérleti oltási programot, amelynek célja annak kiderítése, hogy az Oxford/AstraZeneca-vakcina milyen szintű immunitást nyújt a 6-17 év közötti korosztály tagjainak.
    A tesztprogramot 300 résztvevővel kezdték februárban.
    Pollard professzor a BBC rádiónak nyilatkozva hangsúlyozta: a gyerekek körében végzett kísérleti jellegű klinikai oltási programmal kapcsolatban semmiféle biztonsági aggály nem merült fel. Hozzátette ugyanakkor: a programot irányító szakemberek azonban meg akarják várni az MHRA által felnőttek körében kezdett vizsgálat eredményét, mielőtt folytatnák a tesztprogramot a gyerekek körében.