Emma napja van. | 2024.04.19

ITM: pénteken még lehet jelentkezni az egészségipari támogatási programra

2021-03-26 08:15:00

Pénteken még jelezhetik szándékukat a vállalkozások a 23 milliárd forint keretösszegű egészségipari támogatási program előminősítésére, annak benyújtására pedig jövő szerdáig van lehetőségük. A pályázatnak köszönhetően a közeljövőben akár újabb 50 milliárd forint értékű fejlesztés is megvalósulhat - hívta fel a figyelmet legfrissebb közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

    György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár - közölte: "a hatékony járványügyi védekezéshez kiemelten fontosak az erős magyar vállalkozások, és a cégek gyártókapacitásainak bővítése, ezért a felhívással azokat a mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogatjuk, amelyek egészségipari termékek gyártása terén terveznek fejlesztéseket. A program keretében már számos egészségipari beruházás valósult meg, amely hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország önálló legyen a járvány elleni védekezéshez szükséges eszközök és gyógyszerek gyártásában".
    A kormány már a koronavírus-járvány kitörése előtt, 2019-ben megalkotta Magyarország Egészségipari Stratégiáját, így az ágazat a járvány begyűrűzésekor kiemelt gyorsasággal tudott reagálni az ellátórendszer igényeire. Az elmúlt egy évben eddig több mint 120 milliárd forintot fordított a kormány az egészségipari vállalkozások fejlesztésére. Ennek köszönhető, hogy Magyarország számos termék, így például a sebészeti maszkok, a felület- és bőrfertőtlenítők, valamint az arcvédők gyártása terén önellátó lett, ami a hatékony járványügyi védekezés mellett a munkavállalók megélhetéséhez is hozzájárul. A járványhelyzet igazolta a patrióta gazdaságpolitikát, hogy azok az országok vehetik fel eredményesen a harcot a vírussal szemben, amelyek képesek hazai gyártásban előállítani a szükséges egészségügyi termékeket. Az újabb 23 milliárd forintos támogatás szintén a magyar vállalkozások megerősödéséhez és így a magyar családok megélhetéséhez járul hozzá - emlékeztetett az államtitkár.
    A felhívás (GINOP-1.2.15-20) keretében az egészségipari vállalkozások 30 millió és 2 milliárd forint közötti feltételesen visszatérítendő támogatásra pályázhatnak, 35-80 százalékos támogatási intenzitás mellett. Az előleg mértéke 100 százalék. A támogatható tevékenységek között szerepel új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása, gyártási licenc és know-how beszerzése, infrastrukturális és ingatlan beruházás, valamint tanácsadási és képzési szolgáltatások igénybevétele.
    A pályázás előminősítési tanúsítvány meglétéhez kötött, az alapadatok megadására 2021. március 26-ig, az előminősítés benyújtására 2021. március 31-ig van lehetőség az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. oldalán (egip.ifka.hu), ahol a pályázatról további részletek is elérhetők.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó