Emma napja van. | 2024.04.19

BioNTech-alapítók: a nyár végéig tarthat a korlátozások időszaka

2021-03-21 12:09:52

Sok országban a nyár végéig tarthat a járványügyi korlátozások időszaka az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni védekezésben, de legalább egy évig tart még, mire világszerte sikerül megszerezni az ellenőrzést a kórokozó terjedése felett - mondták a vírus által okozott betegségtől (Covid-19) védő oltások sorában az Európai Unióban elsőként engedélyezett szérumot kifejlesztő BioNTech német biotechnológiai vállalkozás alapítói egy vasárnapi lapinterjúban.

    Özlem Türeci és férje, Ugur Sahin a Welt am Sonntag című német lapban közölt interjúban elmondta, hogy az Egyesült Államokban és sok európai országban valószínűleg nyár végére érhető el az az állapot, amelyben már nincs szükség járványügyi zárlatra. Helyi járványkitörések továbbra is lesznek, "a háttérzaj megmarad", és új vírusváltozatok is kifejlődnek, de nagy valószínűséggel nem okoznak majd nagy veszélyt.
    Azonban legalább egy évig tart még, mire világszerte ellenőrizhető lesz a járványhelyzet. A SARS-CoV-2 nem is tűnik el, és az oltóanyagokat mindig hozzá kell igazítani az új mutációkhoz. Így rendre szükség lesz majd emlékeztető oltásra, de még nem tudni, hogy évente vagy ötévente - mondták.
    Egyelőre azt sem lehet pontosan látni, hogy mekkora átoltottság kell a járvány megállításához. Sok szakértő szerint a lakosság 70 százalékát kell beoltani. Németországban szeptember végére lehet elérni ezt az átoltottsági arányt - fejtette ki Özlem Türeci és Ugur Sahin.
    A Németországba bevándorlóként, gyermekkorukban Törökországból érkezett kutatóorvosok abból az alkalomból adtak terjedelmes interjút a Welt am Sonntagnak, hogy a napokban megkapták Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnöktől az egyik legmagasabb német állami elismerést, a Nagy érdemkereszt csillaggal nevű kitüntetést, illetve a lapot kiadó német multinacionális vállalat díját (Axel Springer Award).
     A többi között elmondták, hogy 2020 januárjának harmadik hétvégéjén, a kínai Vuhanban kitört járványról szakmai lapokban közölt első beszámolók hatására határozták el, hogy félreteszik az összes munkájukat és csak az új kórokozóra összpontosítanak, mert biztosnak tartották, hogy a vírus szétterjed, és tudták, hogy technológiájuk alkalmas a világjárvány megállításához szükséges vakcina gyors kifejlesztésére.
    A következő munkanapon, 2020. január 27-én el is kezdték a vakcinafejlesztést. Nagyjából húsz változatot készítettek. A végül forgalomba hozott oltóanyagot már februárban előállították.
    Több mint egy év távlatából látható, hogy nem sok mindent lehetett volna másként csinálni, legfeljebb néhány nappal lehetett volna gyorsítani ezt a munkaszakaszt - mondták az eredetileg daganatos betegségek gyógyítására szakosodott BioNTech vezetői.
    A biotechnológiai startup cég - feltörekvő technológiai vállalakozás - vakcinája így ugyan alig néhány hét alatt elkészült, de a biztonságosság és a hatékonyság megállapításához több tízezer emberrel bevonásával végzett klinikai vizsgálatokra volt szükség. Ez a munka - a mainzi vállalat és a New York-i központú Pfizer gyógyszeripari óriáscég Lightspeed (Fénysebesség) nevű fejlesztési programja - november elejéig tartott, akkor derült ki, hogy a végül Comirnaty néven bevezetett termék biztonságos, és hatékonysága 90 százalék feletti.
    Özlem Türeci és Ugur Sahin azt is elmondták, hogy "nagyon konstruktív" az együttműködés az EU-s partnerekkel, és az összes szabályozó hatóság "gyorsan és pragmatikusan" vett részt a vakcina tesztelési és engedélyeztetési folyamatában.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó