Andrea napja van. | 2024.04.18

Monos Márta lett az Év újságírója

2021-03-15 14:18:00

Miskolc MJV Önkormányzata az immár hagyományosnak számító Év Újságírója2021 elismerést az idén Monos Márta újságírónak ítélte oda. Az elismerést Veres Pál Miskolc MJV polgármestere a Szabad Sajtó Napján, hétfőn adta át a kitüntetettnek.

 Monos Márta önéletrajza:

Miskolcon született, itt is végezte el az általános és a középiskolai tanulmányait. Felsőfokú végzettségei (Debreceni Tanítóképző Főiskola – népművelő-könyvtáros diploma, MÚOSZ – újságírói képesítés) megszerzésével párhuzamosan kezdte el pályáját az újságírás területén: először gyakornokként 1970-ben a Borsodi Bányász üzemi lapnál, majd belpolitikai újságíró lett az Észak-Magyarország megyei napilapnál. Az ott töltött 17 év után egy évig a Miskolc Városi Televíziónál, majd 23 évig a Magyar Rádiónál (Észak-Magyarországi Regionális Stúdiójában) szerkesztő-riportereként dolgozott. Ennek megszüntetése után, került a Csillagpont Rádióhoz, ahol jelenleg is dolgozik, lassan már kilencedik éve.

Két alkalom vehette át a Magyar Rádió Nívódíját, ugyancsak kétszer részesült Az Év Rádiósa kitüntetésben a regionális stúdióban. Megkapta a Semmelweis Ignác Emlékplakettet és a Magyar Orvosi Kamara Média Díját. Néhány éve az Év Rádiósa lett a Csillagpont Rádiónál is.

Munkája során többször kapott oklevelet különféle civil-szervezetektől, (legutóbb 2020-ban a Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért tisztelte meg ezzel), számos alkalommal kérték fel szakmai programok, egészségügyi konferenciák, találkozók, rendezvények műsorvezetésére. Több éven át oktatta középiskolásoknak a médiaismeretet egy miskolci gimnáziumban.

2005-ben egy sikeres pályázatnak köszönhetően a bányászati hagyományokról készített egy – akkor a maga nemében egyedülinek mondható – kiadványt, amely képben-szövegben, és nem utolsó sorban hanganyagokban állít emléket egy megszűnt, gyönyörű szakmának, az északi szénmedence mélyművelésű bányászatának.

„Ha a számokat összeadom, szinte megriadok, hiszen csaknem fél évszázad. Gyorsan eltelt, de számomra megadatott, illetőleg megadatik, mert szerencsére még nem kell múlt időt használnom, hogy azzal foglalkozhatok, amit igazán szeretek. És bár szerénytelenségnek tűnik, de talán hozzátehetem azt is, amihez értek.

A rádiózás és az írás ma is központi helyet kap az életemben. Hiszem, hogy munkámmal nem csupán szolgálok egy-egy jó ügyet, hanem hozzájárulok annak elismertségéhez is. Ha ebbe a tevékenységbe másokat is bevonhatok, azt külön sikerként élem meg” – fogalmazott Monos Márta.