Emma napja van. | 2024.04.19

Szeviép-ügy: Debrecenben folytatódik az eljárás

2021-03-05 19:30:40

A Szeviép-ügy tárgyalására a Debreceni Törvényszéket jelölte ki a Kúria - közölte a törvényszék szóvivője az MTI érdeklődésére pénteken.

    Dobó Dénes elmondta: a Kúria megküldte az iratokat a Debreceni Törvényszéknek, ahova március 2-án meg is érkeztek, a büntetőkollégium vezetője pedig már kiszignálta az adott büntetőtanácsra.
    A büntetőtanács elnöke egy hónapon belül köteles az ügyet megvizsgálni majd kitűzni tanácsülésre, nyilvános ülésre vagy tárgyalásra. Mivel az ügy a megismételt eljárás szabályai szerint zajlik, soronkívüliséget élvez - tette hozzá.
    Az ügy előzménye, hogy a Szegedi Járásbíróság első fokon csődbűncselekményben mondta ki bűnösnek az út- és magasépítéssel, vízépítési létesítmények kivitelezésével foglalkozó, felszámolás alatt álló Szeviép Zrt. egykori vezetőit, és ezért őket hat, illetve öt év két hónap szabadságvesztéssel sújtotta.
    A vád szerint a milliárdos forgalmat lebonyolító gazdasági társaság legkésőbb 2009 elejére fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe került, majd fizetésképtelenné vált és csődeljárás indult ellene. A hitelezők között nem jött létre csődegyezség, ezért a bíróság 2010 augusztusában csődeljárásban elrendelte a cég felszámolását, amelynek során 6,5 milliárd forintnyi hitelezői igényt vettek nyilvántartásba.
    Az ügyészség úgy látta, a jelentős vagyonvesztést az okozta, hogy a vádlottak igazgatósági tagként egyhangú döntéseikkel 2007-től rendszeresen és nagy összegben nyújtottak kölcsönöket - az észszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon - a teljesen vagy részben a zrt. tulajdonában álló gazdasági társaságoknak, illetve magánszemélyeknek - köztük az egyik vádlottnak -, sportszervezeteknek.
    A Szegedi Törvényszék azonban másodfokon - bizonyítottság hiányában - felmentette a vádlottakat. A döntés ellen az ügyészség a bűnösség megállapításáért, a vádlottak és védőik bűncselekmény hiányában történő felmentésért fellebbeztek. Az ügy a Szegedi Ítélőtábla bíráinak kizárása után a pécsi táblabíróságra került.
    A harmadfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a Szegedi Törvényszék ítéletének a másod- és harmadrendű vádlottra vonatkozó részét, és a másodfokú bíróságot új eljárásra utasította. Az időközben elhunyt elsőrendű vádlott ellen megszűnt az eljárás.
    A hatályon kívül helyezés ellen az ügyészség, valamint a harmadrendű vádlott és védője is fellebbezést nyújtott be, ezeket azonban a Kúria azonban nem találta alaposnak. Indoklásában a Kúria egyetértett az ítélőtáblával abban, hogy az elsőfokú ítélet megalapozatlan, és ez kizárólag bizonyítás felvételével - szakértői vélemény további kiegészítésével, esetleg a szakértő ismételt meghallgatásával - küszöbölhető ki, erre azonban a harmadfokú eljárásban nincs lehetőség.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó