Emma napja van. | 2024.04.19

Egy felmérés szerint Magyarországon a vállalatok 38 százaléka tervez idén létszámbővítést

2021-03-04 05:50:31

Magyarországon a közepes és  nagyvállalatok 38 százaléka tervez idén létszámbővítést, például IT-szakemberek, fizikai dolgozók és a gyártás területén dolgozó alkalmazottak felvételét tervezik - derül ki a Randstad munkaerő-közvetítő MTI-hez eljuttatott felméréséből.  

    A kutatásba a különféle iparágakban, de főként az IT/technológia, a gyáripar, az üzleti, a banki és pénzügyi szolgáltatások, illetve az autóipar területén működő magyarországi cégeket vonták be. A felmérésben csaknem 300 olyan vállalati szakembert kérdeztek meg, akiknek rálátásuk van a HR és a munkaerőfelvételi folyamatokra, az adatfelvétel 2020 november-decemberében volt.
    A válaszadók 57 százaléka állítja, hogy a toborzási folyamat hossza körülbelül megegyezik a 2020-ban tapasztalttal, míg az új gyakorlatok, például az online és a telefonos interjúk miatt 23 százalék úgy véli, hogy idén a megfelelő jelölt kiválasztása több időt vesz majd igénybe. A megkérdezettek 45 százaléka idén a fluktuáció stagnálásával számol, míg 27 százalékuk számít kisebb, 22 százalékuk pedig nagyobb mozgásra a saját területén.
    A vállalati szakemberek 52 százaléka szerint a munkaerőpiacon elérhető jelöltek egyik legfőbb hiányossága továbbra is az iparági munkatapasztalat hiánya, 37 százalékuk úgy vélte, hogy jelentős probléma még a nyelvtudás hiánya is.
    A felmérésben résztvevők 58 százaléka a hiányosságok orvoslására továbbra is az oktatást és a tréningeket tekinti a legfontosabb eszköznek.
    A döntően közép- és nagyvállalati szakemberek válaszai alapján úgy tűnik, hogy a járvány nem volt jelentős hatással az érintett cégek 2021-re előirányzott munkabér-kifizetéseire. A megkérdezettek 70 százaléka tervez emelést, csaknem negyedük állítja, hogy az inflációnál magasabb ütemben növelik a fizetéseket, 46 százalékuk pedig inflációkövető béremelésről számolt be.
    A felmérésből kiderült, hogy a vállalatok által ajánlott béren kívüli juttatások közül a home office vezeti a listát: a cégek 83 százaléka él ezzel a lehetőséggel, döntően a vírushelyzet hatására kialakuló új munkaerőpiaci trendeknek megfelelően.
    A kutatásban azt is vizsgálták, hogy az otthoni munkavégzés mennyire válhat az új normává a vírus elvonulását követően. A válaszadók 37 százaléka heti 1-2 nap, 22 százaléka 3-4 nap erejéig engedélyezné hosszabb távon is az otthoni munkát, azonban csak 5 százalékuk nyitott arra, hogy teljesen távmunkára váltson. Ugyanakkor jelezték, a vállalatok kicsivel több mint tizede állna vissza a teljes irodai vagy munkahelyi létre.
    A Randstad HR-szolgáltató társaság a világ 38 piacán, köztük Magyarországon van jelen, tavaly a cég bevétele elérte a 20,7 milliárd eurót.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó