Tivadar napja van. | 2024.04.20

Varga Mihály: az adóhivatal kimagaslóan teljesített a nehéz helyzetben is

2021-02-18 11:23:00

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kimagaslóan teljesített a jelenlegi nehéz helyzetben is, a munkatársak kiemelkedő szakmai tudással és elkötelezettséggel, kitartóan végezték munkájukat - jelentette ki a pénzügyminiszter a NAV 2020-ról szóló csütörtöki online évértékelőre küldött videoüzenetében.

    Varga Mihály úgy fogalmazott, az idén 10 éves hivatal kiállta a "válságtesztet". A tárcavezető ezért köszönetet mondott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak, és azt kérte: folytassák azt a munkát, amellyel néhány éven belül a NAV lehet az Európai Unió legversenyképesebb adóhivatala.
    Felidézte: 2010 óta gyökeres átalakuláson ment át az adópolitika, a 2011. január 1-én létrejött új adóhatóság az adópolitikai átalakulás jelképévé is vált. A cél az volt, hogy csökkentsék az adókat, csökkentsék a munkát terhelő adókat, a munkavállalókról és vállalkozásokról áthelyezzék az adóztatás súlypontját a fogyasztási adókra, illetve az is, hogy ügyfél-centrikussá tegyék a hivatal működését.
    Az eredmények közül kiemelte: csak a jövedelmet terhelő adókból 38,5 százalékpontot "faragtak le" tíz év alatt. A munkáltatók adóterhe 27 százalékról 15,5 százalékra csökkent, a társasági adó kulcsa 19 százalék volt, most 9 százalék, amely a legalacsonyabb az EU-ban.
    Az adókedvezmények rendszere is átalakult: míg 2010-ben csupán 12 milliárd forintnyi kedvezményben részesültek a gyermeket nevelők, idén már a családoknál hagyott összeg elérheti a 380 milliárd forintot - ismertette. Az adócsökkentések a koronavírus-válság ellenére is folytatódnak: az új lakások áfacsökkentése 110 milliárd forintot hagy az embereknél, a szociális hozzájárulási adó mérséklése pedig mintegy 360 milliárd forint pluszpénzt jelent a munkáltatóknak 2021-ben - sorolta.
    A tárcavezető szerint tíz év alatt lényeges és látványos átalakuláson ment át a hatóság is, míg 2010-ben az adóhivatal legtöbbször a tömegesen végzett vagyonosodási vizsgálatok miatt szerepelt a sajtóban, most az adózással kapcsolatos hírek elsősorban a NAV szolgáltatásairól szólnak.
    Emlékeztetett: 5 évvel ezelőtti évértékelőjén azt kérte, hogy Svédországhoz hasonlóan, Magyarországon is az adóhivatal legyen az egyik legnépszerűbb hatóság, segítse a cégek munkáját. Számos eredmény született e téren is a miniszter szerint, mert már a következő évben debütált az e-szja, amellyel az adóhivatal évente mintegy 5 millió embert mentesít az szja-bevallás elkészítése alól. A revizorok ellenőrzés helyett segítik a vállalkozásokat a kisebb hibák javításában, és még a végrehajtási területen is érezhető az ügyfél-centrikus szemlélet. Mint mondta, 2018-as célkitűzés volt, hogy a NAV legyen Magyarország első papírmentes hivatala. Válaszul megjelent az online számlázás, és idén nyártól mintegy félmillió vállalkozásnak a NAV készíti el az áfabevallási-tervezetét is.
    Az első papírmentes hivatal címe felé vezető út vége felé jár a hivatal, hiszen a cégek szinte minden adóügyüket elektronikusan intézik. Az EU-ban példaértékű módon még az ellenőrzés is lehet papírmentes. Elérték, hogy a lakosság jelentős része ügyfélkapun keresztül intézi adóügyeit - sorolta Varga Mihály.