Emma napja van. | 2024.04.19

Tizenkét éve ölt, most emeltek vádat ellene

2021-02-18 11:11:00

Emberölés miatt vádat emelt a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség egy férfi ellen, aki 2009. január elsején Leányváron olyan súlyosan bántalmazott egy idős nőt, hogy az életét vesztette - közölte a megyei főügyész csütörtökön az MTI-vel.

    Reszl Ildikó tájékoztatása szerint az elkövető a sértett egyik unokájának barátja volt, és több alkalommal együtt italoztak a házban. A gyilkosság napján a férfi ismét az unokát akarta felkeresni, deaz nem volt otthon. Az asszony itallal kínálta, majd távozásra szólította fel.
    Az ittas férfi meglökte az idős asszonyt, aki földre esett; a férfi többször bántalmazta, nagy erővel megragadta a nyakát, rátaposott, rátérdelt a mellkasára, majd magára hagyta.
    Az asszony holttestét több nap múlva találták meg. Az elkövető felderítésére akkor a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság egymillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki.
    A tettes azonosításáról 2019 decemberében tartott sajtótájékoztatót a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztályának vezetője. Petőfi Attila elmondta, a házban talált DNS-nyomok vezettek el az elkövetőhöz, aki akkor is börtönben volt, rablás miatt.
    A férfit kihallgatták, kezdetben tagadott, később azonban beismerte tettét.
    A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a piliscsévi férfi jelenleg is börtönben van. Az emberölési ügyben a most lezárult nyomozás alapján emeltek vádat ellene.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó