Andrea napja van. | 2024.04.18

Felfüggesztett börtönt kapott egy, az élettársát bántalmazó rendőr

2021-02-16 14:13:00

Jogerősen egy év és nyolc hónap, három évre felfüggesztett börtönre ítélte a Nyírbátori Járásbíróság azt a rendőrt, aki bántalmazta és fenyegette élettársát - tájékoztatta a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség kedden az MTI-t.

    A rendőr ellen könnyű testi sértés, személyi szabadság megsértése és kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének kísérlete miatt emeltek vádat.
    Az ügyről korábban azt közölték, hogy a törzsőrmester tavaly áprilisban szabolcsi lakóhelyén összeveszett élettársával, akit bántalmazott: a haját húzta és erősen megragadta a nyakát. A sértett később tanúvallomásában elmondta, hogy élettársa már korábban is többször bántalmazta, majd rá akarta venni, hogy vonja vissza a feljelentését. Ennek érdekében többször felhívta telefonon a sértettet, és szülei jelenlétében azzal fenyegette meg, hogy "vérfürdőt rendez", ha az ellene indult büntetőeljárás miatt megszüntetik a szolgálati jogviszonyát.
    A vádlott azt is felajánlotta a sértettnek, hogy ha a feljelentés visszavonása után hamis vád bűncselekménye miatt pénzbüntetésre ítélnék, azt majd ő kifizeti - közölték.
    A Nyírbátori Járásbíróságon kedden tartott előkészítő ülésen a vádlott beismerte a bűncselekmények elkövetését és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság a beismerést elfogadta, és a vádlottat - az ügyész indítványával egyezően - egy év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette, katonai büntetésként pedig lefokozta, amivel a férfi elveszítette munkáját.