Emma napja van. | 2024.04.19

Megerőszakolta és kirabolta áldozatát Gödöllőn - befejezték a nyomozást

2021-02-13 10:46:00

A gödöllői rendőrök befejezték a nyomozást egy szexuális erőszak tettese ellen. Öt hónap alatt felderítették, nyolc hónap alatt levizsgálták, a gyanúsított pedig azóta is letartóztatásban.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, 2020. január 18-án este lepte meg támadója a 49 éves domonyi asszonyt. Az áldozat próbált védekezni, de záporoztak az ütések. A férfi berángatta a hálószobába, lelökte az ágyra, fejét lenyomta egy babzsákkal. „Ott maradsz, különben megöllek” – ordította, miközben megerőszakolta a nőt. Azután megfélemlített áldozatát sakkban tartva kutatott, mígnem 4 ezer forintot eltéve elmenekült a házból. A sértett súlyos sérüléssel került kórházba.

A gödöllői nyomozók hajtóvadászata hónapokon keresztül tartott. Az áldozaton kívül nem látta más a támadót, ezért a tőle kapott személyleírás alapján igyekeztek azonosítani, végül 2020. június 19-én fogták el a tiszafüredi vasútállomáson.

Első kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését elismerte, tettére magyarázatot nem tudott adni. Később módosított állításain, szerinte nem történt erőszak, az áldozattal bizalmi viszonyba kerülve jött létre az „együttlét”. A nő keze esés miatt törhetett el, ő nem bántotta. Védekezését semmi nem támasztotta alá. A sértett bal csuklójának törése az orvosszakértő szerint nagy erejű megragadás, hajlítás következménye, nem pedig elesésé.

A jelenleg is letartóztatásban lévő P. Dániellel szemben a Gödöllői Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte, az erőszakkal, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak bűntettének és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárás iratait átadták az ügyészségnek.